Rabosították és gyanúsítottként hallgatták ki a Tisza programfelelősét
Zelcsényi Miklós főszervező beszél az Ultrabalaton megnyitóján 2024. május 3-án. (Fotó: MTI/MTVA/Bodnár Boglárka)

Gyanúsítottként hallgatta ki és rabosította is a múlt héten a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága Zelcsényi Miklóst, a Tisza Párt programkoordinátorát – írta a 444.hu. Zelcsényit költségvetési csalással gyanúsítják, ezen belül is jelentős vagyoni hátrányt okozó csalással. Ha bűnösnek találják, 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.

Az ügy alapja egy 2017-es, Budapestman Triatlon Országos Bajnokság nevű sportrendezvény, amit Zelcsényi szervezett, és a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) mintegy 180 millió forint állami támogatással segítette. Az MTSZ-t akkoriban Bátorfi Béla vezette, aki korábban Orbán Viktor fogorvosaként volt ismert. A Budapestman szervezése során annak ellenére, hogy az általa vezetett szövetség juttatott állami támogatást, a köreihez tartozó – nagyrészt mára megszűnt fogászati – cégek kaptak megbízást különböző PR-feladatokra. Összesen több mint 32 millió forint került olyan gazdasági társaságokhoz, amelyek összeköthetők Bátorfival. Ezzel kapcsolatban már 2019-ben történt feljelentés, azonban a portál úgy tudja, hogy az elmúlt években nem történt érdemi nyomozás. Most azonban hirtelen elővették az ügyet, Zelcsényit behívták kihallgatásra és azonnal rabosították is. „Nagyon kiszolgáltatott és megalázó érzés volt a folyamat, ennek ellenére alávetettem magamat, mert törvénytisztelő állampolgár vagyok és mert szeretném tisztázni a nevem. Levették az ujjlenyomatomat, a DNS mintámat és fényképet is készítettek” – mondta Zelcsényi a 444-nek. Arról egyelőre nincs hír, hogy Zelcsényin túl Orbán egykori fogorvosát, Bátorfi Bélát vagy mást meggyanúsítottak volna.

„Én úgy gondolom, hogy a mostani, évek után hirtelen megtörtént gyanúsítás és az én Tisza pártos tevékenységem között ok-okozati összefüggés van” – tette hozzá. A lap megkereste a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt is arról, hogy miért kellett több év ahhoz, hogy a nyomozás gyanúsítotti kihallgatáshoz érjen és arról is, hogy vannak-e más gyanúsítottak az ügyben. Csupán annyit válaszoltak, hogy „a folyamatban lévő büntetőeljárásra való tekintettel az ügyben nincs nyilvánosságra hozható információ”.

A Tisza Párt sajtóirodája hosszabb közleményben reagált. Ebben kifejtették, hogy Zelcsényi Miklós majd egy éve önkéntesként segíti a párt rendezvényeit, továbbra sem áll munkaviszonyban a párttal, annak nem tagja. Vállalkozásait még nyáron átadta másnak. A folyamatban lévő ügyről (arról hogy az létezik) március második felében értesült, és azonnal tájékoztatta a párt vezetőit. Azt írták, önkéntesi pozíciójáról felajánlotta a lemondását, „amit nem fogadtunk el, mivel minden embert, így őt is megilleti az ártatlanság vélelme. Nem kell ahhoz oknyomozó újságírónak lenni, hogy feltűnjön annak a furcsasága, hogy egy 2021-es ügyben miért 2025-ben hallgat meg a hatóság valakit, pont akkor, amikor az illető épp a korrupt Orbán-kormány leváltásában nyújt önkéntesi segítséget Orbán Viktor fő kihívójának” – tették hozzá.