Rabszolgaként tartott embereket egy nő és családja
(Forrás: police.hu)

Emberkereskedelem, halált okozó testi sértés és rablás miatt körözött nőt fogtak el a magyar rendőrök Szerbiában, a helyi hatóságok segítségével. Rabszolgaként tartott embereket, egyikük meg is halt. Kattant a bilincs egy másik, a legkeresettebb ötven bűnöző listáján lévő drogcsempész kezén is.

A rendőrségi tájékoztatás szerint a 25 éves O. Alexandrát emberkereskedelem miatt körözte a Zalaegerszegi Törvényszék tavaly tavasz óta. A vád szerint ugyanis anyjával és testvéreivel rabszolgasorban tartottak embereket: a kiszolgáltatott helyzetben lévő személyekkel barátságot vagy szerelmi kapcsolatot létesítettek, majd később megalázással, fenyegetéssel és bántalmazással munkára kényszerítették őket. Az emberek szabadságát korlátozták, pénzüket elvették, hiteleket vetettek fel velük, miközben állati sorban tartották és dolgoztatták őket. Mindezt szervezetten, bűnszövetségben, és rendszeres haszonszerzésre törekedve követték el. A bizonyítékok alapján O. Alexandra és hat társa összesen két férfit és három nőt tartott így rabszolgaként. Közülük az egyik férfi egészségi állapota – éhezése miatt – annyira leromlott, hogy kórházba került, és ott rövid időn belül meg is halt.

A bíróság O. Alexandrát többrendbeli emberkereskedelem, halált okozó testi sértés, valamint rablás miatt hat év szabadságvesztésre ítélte. Mivel nem vonult be a börtönbe, és megszökött, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene, a TOP 50-es körözötti listára is felkerült. Keresésébe nemrég a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztálya is bekapcsolódott. Miután feltételezhető volt, hogy külföldön lehet, így nemzetközi elfogatóparancsot is kiadtak ellene. A fejvadászoknak a nőről beszerzett információk alapján sikerült kideríteniük, hogy Szerbiában tartózkodik. Felvették a kapcsolatot a szerb célkörözési egységgel, és szoros együttműködésben megszervezték a nő elfogását: egy dél-szerbiai faluban, Graovoban találtak rá a szerb rendőrök, április 4-én kattant a kezén a bilincs.

Egy másik, szintén a TOP 50 bűnözői listán lévő drogcsempészt is sikerült elfogni. A 38 éves S. Tamást tavaly november óta körözték a hatóságok, a Tatabányai Törvényszék adott ki ellene elfogatóparancsot, miután kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt hat év szabadságvesztésre ítélte, és a büntetés letöltése helyett megszökött. A férfi a vád szerint évekkel korábban több hónapon keresztül értékesített amfetamint és ecstasyt, illetve maga is fogyasztó volt. A KR NNI azt követően kapcsolódott be a keresésébe, hogy felmerült, külföldre szökhetett. A célkörözési nyomozóknak a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal és a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központtal (NEBEK) szoros együttműködésben sikerült feltérképezni kapcsolatrendszerét, így jutottak el oda, hogy Hollandiában bujkálhat. Kiadták vele szemben az európai elfogatóparancsot, majd felvették a kapcsolatot a holland körözési egységgel, akik Ermelo városában április 8-án elfogták.

Az elfogott személyek át- illetve kiadatásáról a külföldi hatóságok a későbbiekben döntenek.