Rácz András: Bayer amerikai pénzből lobbizott
Bayer Zsolt a Sajtóklub című műsorban (Forrás: Hír TV)

Bayer Zsolt korábban amerikai pénzből lobbizott azért, hogy Magyarország amerikai fegyvereket vegyen – erről ír csütörtöki Facebook-bejegyzésében Rácz András Oroszország-szakértő, aki „Segítek a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak” címmel sorozatot indított közösségi oldalán. A posztban a publicista egyik 2014-es cikkére hivatkozik, amelyben Bayer maga számol be arról, hogy 1995-ben húszezer dollárt kapott a Lockheed-Martin amerikai repülőgép- és fegyvergyártó cégtől. „1995-ben a Lockheed-Martin húszezer dollárt adott nekem az Amerika-sorozatom elkészítésére, ezért az F16-os repülőgépeket gyártó bázison kellett forgatnom és dicsérnem a terméket. Csak azért mondom, mert ha én 1995-ben megértem nekik ennyi pénzt, akkor vajon mennyit érnek nekik a döntéshozók?” – írta akkor Bayer.

Rácz András úgy fogalmazott: „Szuverenitásvédelmi oldalról fontos tisztázni: Bayer az ország biztonsága szempontjából kulcsfontosságú, tényleg stratégiai ügyben (haditechnikai beszerzés) képviselte egy külső hatalom érdekeit”. Hozzátette: a cserébe járó húszezer dollár akkoriban itthoni mércével óriási összegnek számított, körülbelül egy budapesti lakás ára volt. Posztját azzal zárja, őszintén bízik „a Szuverenitásvédelmi Hivatal mindenre kiterjedő, alapos, tisztességes vizsgálatában”. Bayer egyébként 2014-es cikkében – a már említett idézet után – a Gripen-ügyet firtatta: „És soha ne feledjük, éppen ez volt az Orbán-kormány eredendő bűne. Hogy végül nem az F16-sok mellett döntött 2000 környékén”.

Az ügy azért különösen aktuális, mert Orbán Viktor a Fidesz frakcióülésén – a kormánypárti Magyar Nemzet értesülései szerint – arról beszélt az Egyesült Államokból civil és más szervezetekhez érkező USAID-támogatások leállításáról, hogy Soros és a demokraták dollármilliárdokat osztottak szét, Magyarországon is, de ezt most lebuktatták Trumpék. Orbán azt mondta: politikai korrupció az, amikor valakit azért fizetnek, hogy azt írja, azt mondja, amit kérnek. Kocsis Máté, a kormánypárti frakcióvezetője pedig szerda este közölte: a képviselőcsoport egy kormánybiztos kinevezését kéri, akinek az lenne a feladata, hogy tárja fel a Magyarországra érkezett amerikai pénzek ügyét.

Bayer Zsolt a Magyar Nemzet néven megjelenő lapban reagált az állításokra. Mint írta: „1995-ben (éppen harminc éve!) forgattam egy 13 részes sorozatot az Egyesült Államokról, s a sorozat egyik szponzora a Lockheed Martin volt, amely cég gyártja az F16-os vadászgépeket. S mivel akkoriban zajlott a vadászgépek beszerzése, a cégnek megért húszezer dollárt, hogy szponzoráljon egy magyar stábot, amely Amerikáról készít filmet. Ezért a húszezer dollárért pedig mi bemehettünk a gyártóbázisra, és forgathattunk ott, bemutatva, hogyan is készülnek ezek a vadászgépek és milyen fantasztikusak. Ennyi. Harminc évvel ezelőtt. Nem kellett idehaza képviselnünk semmiféle amerikai politikai érdeket és tevékenységet, nem kellett idehaza az Egyesült Államok bármiféle politikai érdekeit képviselnünk, akár a hazánk érdekei ellenében is, sőt leginkább úgy, ahogy ezt ezek a gazemberek teszik, rendszeres »fizuért« és támogatásért.”

Kocsis Máté új kormánybiztost jelentett be és a Fidesz „gátlástalan védekezését” ígérte
KM

Kocsis Máté új kormánybiztost jelentett be és a Fidesz „gátlástalan védekezését” ígérte

Kivizsgálják, az elmúlt tíz évben mennyi amerikai pénz érkezett Magyarországra és azt kik kapták.