Ragaszkodik a belügy az iskolai mobilszigorhoz
Iskolákat ért bombafenyegetés (Fotó: a rendőrség Facebook-oldala)

Nincs napirenden az iskolai mobiltelefon-használat korlátozásáról szóló szabályozás felülvizsgálata –közölte a Népszava kérdésére a Belügyminisztérium. A kérdés azután vált újra aktuálissá, hogy a múlt csütörtökön több mint 300 oktatási intézményben kellett bombariadót elrendelni egy névtelen fenyegető üzenet miatt. Az idei tanévtől a diákok nem tarthatják maguknál mobiltelefonjaikat, főszabály szerint azokat tanítás előtt le kell adni és biztonságosan el kell zárni. A lap értesülései szerint emiatt több szülő a múlt heti bombariadó közben és utána sem tudta telefonon elérni gyerekét, az iskoláktól pedig csak később kaptak tájékoztatást.

A Pedagógusok Szakszervezete azt kérte az Orbán-kormánytól, hogy vizsgálják felül a telefonok elzárásának gyakorlatát. Mint írták, sokan csak a hírekből értesültek arról, hogy gyermekük iskolájában is bombariadó volt, és nem tudták elérni őket, hiszen a diákok telefonjai el voltak zárva. Voltak, akik munkahelyükről rohantak az iskolába, hogy megbizonyosodjanak, gyermekeik biztonságban vannak. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nemcsak a szabályozás felülvizsgálatát, hanem a korlátozó rendelkezések visszavonását követelte annak érdekében, hogy fenyegetettségi helyzetben a szülők fel tudják venni a kapcsolatot gyermekeikkel. A szaktárca viszont azt közölte: ilyen esetekben „a gyermekek felügyeletéről és a szülők értesítéséről az iskolának kell gondoskodnia, ez nem a gyermek feladata, tehát a mobiltelefonok gyermekeknek való visszaosztása egy ilyen veszélyhelyzetben indokolatlanul lassítaná az iskolák kiürítését”. Hozzátették: a vészhelyzet elmúltával az igazgatók döntik el, folytatódhat-e az oktatás, a mobiltelefonokkal kapcsolatban is „a döntésnek megfelelően járnak el”. Közölték azt is, a pedagógusok oktatási célra és ilyen helyzetekben is használhatják telefonjaikat, esetükben a jogszabály „csak a magáncélú használatot korlátozza”.