Rainer-Micsinyei Nóra: Nem értem, hogyan lehet odaállni Orbán Viktor mögé a színpadra

Nem mondhatom egy színésznek, hogy ne vállaljon szerepet Rákay Philip filmjében, mert én is voltam pályakezdő, de vannak helyzetek, amiket nehezen fogadok el, nem értem például, hogyan lehet odaállni Orbán Viktor mögé a színpadra. Persze, ha valaki őszintén hisz a NER-ben, akkor hajrá, csinálja, de sokszor csak helyezkedésről szól a dolog, meg arról, hogy „ne osszuk meg a színészszakmát”. Ebben nem hiszek. Egy bizonyos kor után bele kell állni a dolgokba, vállalni kell a véleményünket, és nem lehet minden irányban megfelelni, mert az maga a semmi – mondta a Kultúrtájban Rainer-Micsinyei Nóra színész, humorista. A beszélgetésben a fideszes trollok támadásáról is szó esett. – Mindig elolvasom a kommenteket, már nem visel meg, ha azt írják, hogy buta vagyok, hogy nézek ki, és nem akarják, hogy éljek. Gyakran elbeszélgetünk a gyűlölködőkkel, nagyon szórakoztatóak tudnak lenni. Az volt a kedvencem, amikor az őszi előadásomról már most megírta valaki, hogy borzasztó, és senki ne nézze meg.

A műsorban szóba kerül az is, hogy:
• Miért volt jobb gyurcsányozni, mint ukránozni?
• Mikor derül ki, hogy Magyar Péteren is lehet-e nevetni?
• Miért kell vigyázniuk a humoristáknak, hogy mivel viccelnek?
• Mire használja a Fidesz a nőket?
• Miért robban fel a közönség a közéleti témáktól?
• Miben tévedett a Magyarország Kedvenc Műsora indulásakor?
• Hogyan tekintenek szakmán belül a női humoristákra?