
Személyeskedve kelt ki magából Rákay Philip kormányközeli internetes influenszer, ménesgazda a momentumos Hajnal Miklós közösségi oldalán, amiért utóbbi hazugnak nevezte egy bejegyzésében.
A történtek előzménye, hogy a Momentum Mozgalom csütörtökön számolt be arról, hogy a budakeszi templom mellé, egy konténerbe hordják a lótrágyát Rákay birtokáról. Az egykori televíziós személyiség az ATV-nek reagált a fejleményre. Azt mondta, hogy a konténer csak ideiglenesen állt a kapuja előtt. – Most sem arról van szó, hogy én tudatosan borsot vagy lócitromot törjek a templomba járók orra alá, tudatosan ide hordatom el valahonnan a lótrágyát, nem erről van szó, arról van szó, ahogy látszik, ez az istállóépület pontosan a templom telekhatára mellett található – idézte a 444.hu Rákay Philipet, akihez elmondása szerint nem érkezett hozzá panasz a trágya miatt.
Vasárnap Hajnal Miklós arról írt, hogy Rákay Philip „azt hazudta, hogy a lócitromos konténere »csak ideiglenesen állt« a 7400m2 telke melletti természetvédelmi területen. Rákay hazugságával ellentétben azonban a helyi lakosok nem most fotózták le először a konténerét, hanem januárig visszamenőleg is kaptunk róla képeket”.
Erre reagált Rákay úgy, hogy „Te hazugozol, te politikai kisegítő iskolás hülyegyerek? Még szánalmasabb vagy, mint a Fegyőr nevű főnököd, ami – valljuk be – nem kis teljesítmény, mert ő mára már önmaga paródiája! Egyébként a Momentumnál hazugabb, destruktívabb formáció nem létezett az elmúlt 30 évben. Na jó, még az SZDSZ. Aztán ők is a történelem bűzös szemétdombjára kerültek, ahová ti is öles léptekkel igyekeztek. Mellesleg nem azt mondtam, hogy soha nem volt ott konténer, csupán annyit, hogy ideiglenesen állt ott. S bizony azért volt például tavasszal kettő is, mert a templomkertben lemetszett rengeteg zöldhulladékot mi szállítottuk el a saját költségünkön, ezzel is hozzájárulva a környék rendezett környezetéhez. Csak jelzem: rajtatok és hiperaktív Szél Bernadetten kívül soha, senkit nem zavartak a lovaink és a rendszeresen ürített konténerek sem. A bűzről hazudoztok egy erdő szélén, egy olyan templom közvetlen szomszédságában, amely mellett az 1700-s évek közepe óta állt istálló... Ti, kis zsúrmarxista ügynökök aggódtok a szent helyekért, meg a templomokért, tőlem féltve azokat? Kacagnom kell...”
Hajnal nem hagyta szó nélkül az utóbbi időben internetes influenszerként feltűnő Rákay hozzászólását. Úgy reagált, hogy „mindannyian tudjuk, hogy valóban ott állt a büdös, lótrágyás konténer, hiszen helyi lakók szóltak erről nekünk”. Szerinte a fellépésük jogos és hatásos is volt, „hiszen azóta elvitte azt onnan. 2022-ben véget vetünk a fennhéjázó kiskirálykodás rendszerének” – fogalmazott.