
– A kormány vonatkozó határozatának megfelelően a Rákosrendező fejlesztésével összefüggő tárgyalásokat az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) folytatja le a vevővel. Ez az adásvételi szerződés megkötése és a tulajdonjog bejegyezése után veszi kezdetét – ezt válaszolta Lázár János tárcája a Magyar Hang kérdésére. A rákosrendezői beruházás ügyében lapunk az alábbi kérdéseket tette fel a miniszternek:
1. Lázár János fog-e személyesen egyeztetni Karácsony Gergellyel Rákosrendező kapcsán, ha igen, ez mikor történhet meg?
2. a.) Mit gondolnak arról, hogy Karácsony Gergely szerint a rákosrendezői szemét egy jelentős része az állam hibájából van a területen, az ugyanis állítása szerint a leégett Budapest Sportcsarnok törmeléke, amit anno odavitettek?
b.) Ha a főváros összeszedi ezt a szemetet, kifizeti-e nekik az állam?
3. A főpolgármester szerint Lázár János is segíthet szemetet szedni majd, erre nyitott lenne-e a miniszter?
4. A minisztérium hajlandó-e azokat a közlekedési infrastrukturális fejlesztéseket elvégezni a fővárosnak is a területen, amiket az arab befektetőnek vállaltak volna?
5. Lázár János arról is beszélt, hogy az első lépés a MÁV-os területek kijelölése, ez mikor kezdődhet meg és kb. meddig zárulhat le?
6. Felmerülhet-e, hogy a Rákosrendezőre tervezett „Maxi-Dubaj” projekt a főváros egy másik pontján, például Csepelen vagy bárhol máshol valósuljon meg a korábbi arab befektetőkkel?
Az ÉKM lapunknak küldött válaszában azt írta: a minisztérium és a MÁV kijelöli azokat a területeket, amelyek szükségesek a MÁV szolgáltatásainak biztosításához, ezt követően a külföldi befektető helyére lépő fővárosi önkormányzat feladata a 330 ezer köbméternyi szemét elszállítása, annak azonnali megkezdése. – Rákosrendező a rajta lévő hulladékkal együtt került értékesítésre, az arab vevő helyére – élve elővásárlási jogával – a Főváros lépett. Ezzel a terület megtisztítására és kármentesítésére vonatkozó kötelezettségek is átszálltak a fővárosra. Az arab befektető helyett sem a minisztérium szállította volna el a hulladékot. Minden további együttműködés és minden további fejlesztés csak azt követően valósulhat meg, ha a főváros a szemetet elviszi és a területet rendezi – tették hozzá. Vagyis arra nem kaptunk választ, hogy Lázár János segítene-e szemetet szedni vagy hogy a főváros más pontján megvalósulhat-e hasonló projekt.
Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója azt mondta egy szerdai háttérbeszélgetésen, hogy „még nem vagyunk birtokon belül, a szerződést sem tudjuk aláírni, mert továbbra sem nyilatkozott a másik érintett, és nem tudjuk, hogy neki mikor jár le a számára biztosított 30 nap” – utalt a szintén elővásárlási joggal rendelkező Stockton Zrt.-re. Mint kifejtette, nem tudni, hogy a Stockton mikor vehette át az elővásárlási jogáról szóló tájékoztatást, a cégnek ugyanis a kézbesítési vélelem beálltától számítva van 30 napja nyilatkozni. A fővárosnak ez az egy hónapos határidő a héten járt volna le. Kiss arról is beszélt, hogy bár értik, hogy Lázár János miniszteri biztost fog kijelölni a projekthez, de megkeresték a minisztert azzal, hogy folytassanak magas szintű egyeztetéseket is, és javasolni fogják a közgyűlésen, hogy ismét hívja össze a kormány a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát. Levelükre szerdáig még nem érkezett válasz a minisztertől.