Raskó György: Pártháttér kell Márki-Zay mögé

Raskó György: Pártháttér kell Márki-Zay mögé

Márki-Zay Péter október 17-i eredményvárója az Anker közben. (Fotó: Végh László/Magyar hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Márki-Zay Péter egyfajta árnyékkormány felállításáról beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfőn, amelyről Karácsony Gergely főpolgármesterrel egyeztek meg. A politikus elmondása szerint nem miniszteri tárcák elosztásáról van szó, hanem egyfajta tanácsadó testületről. A felvetődött nevek között szerepelt Bod Péter Ákos közgazdász professzor, Róna Péter jogász, közgazdász és Raskó György agrárvállalkozó.

Megkérdeztük az érintettek véleményét egy esetleges felkérésről. 

– Adok tanácsot, de nem vagyok tanácsadó. Ha felhív valaki, vagy megkérdez, akkor válaszolok – mondta Bod Péter Ákos. – Volt olyan eset, hogy Márki-Zay Péter készült valamilyen eseményre, és megkérdezte a véleményemet, amit természetesen elmondtam neki. Persze létezik az Ellenzéki Együttműködés, rövid nevén azt Elegy mozgalom, amely az ellenzéki együttműködés programját hivatott előkészíteni, gondolom első körben az abban dolgozó szakértők lehetnek tanácsadók.

Kérdésünkre – amennyiben hivatalos felkérés érkezne a tanácsadói munkára – elmondta, nem ugrana el a felkérés elől, de ismernie kellene a részleteket, pontosan miről lenne szó, illetve hogy mennyire tudja azt összehangolni egyéb kötelezettségeivel. 

– Egyetlen pártnak sem vagyok tagja, tehát sehová nem kötődöm, viszont magam is alapító tagja vagyok a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak, ami azt jelenti, nincs szükség hídépítésre. Az ember minden értelmes dologra nyitott, ami belefér az idejébe és ambícióiba.

– Tökéletesen korrekt volt, amit Márki-Zay Péter mondott az árnyékkormánnyal kapcsolatban. Valóban nincs szó miniszteri tárcák osztogatásáról. Jelenleg folyik egy informális tanácsadó testület kialakítása, amely szakpolitikai kérdésekben segíti a miniszterelnök-jelölt munkáját – reagált a műsorban elhangzottakra Róna Péter.

Arról is beszélt, hogy már eddig is több alkalommal egyeztetett jogi és közgazdasági kérdésekben Márki-Zay Péterrel, és amennyiben a jövőben is szükség van tudására, mindig rendelkezésre fog állni.

Kérdésünkre, hogy amennyiben felkérnék egyfajta tanácsadó testületben való részvételre, vállalná-e, a következőket válaszolta: – Nem szeretném kommentálni, hogy milyen formában kerülhet sor a további együttműködésre, az a miniszterelnök-jelölt kompetenciája. Márki-Zay Péter azonban tudja, hogy számíthat rám.

– Agrárgazdasági kérdésekben is segítettem már Márki-Zay Péter tájékozódását, illetve munkáját tanácsokkal, és eljuttattam hozzá azokat a szakmai háttéranyagokat, amelyeket fontosnak tartok a jövőt illetően. Ennél azonban fontosabb, hogy harminc év alatt felhalmozódott politikai tapasztalataimat is megosztom vele – válaszolta kérdésünkre Raskó György.

Az Antall-kormány egykori agrár államtitkára szerint azért néz nagyon nehéz időszak elé az ellenzék, mert most „két dudás van a csárdában.” Egyikük Márki-Zay Péter, az új dudás, a másik pedig a Gyurcsány Ferenc–Dobrev Klára kettőse. 

– Én úgy látom, Gyurcsány Ferenccel szemben Dobrev Klára tisztában van azzal, hogy Márki-Zay Péter nélkül nem lehet megnyerni a választást. Téves az az elképzelés, hogy frakció nélkül súlytalan Márki-Zay. Ha az az üzenet megy a választók felé, hogy súlytalan – ahogy Gyurcsány Ferenc videóüzenetéből ez kiviláglik –, az a Fidesz malmára hajtja a vizet, hiszen a kormánypárt éppen ezt fogja hirdetni mindenütt. Márki-Zay Péter már a jövőt építi, hiszen átalakulóban van a politikai struktúra. Leginkább Emmanuel Macron francia elnökhöz tudnám hasonlítani, aki szintén párt nélkül hozott létre egy olyan politikai mozgalmat, s nyerte meg a választást, amely a mai napig is erős – elemezte a közeli jövőt Raskó György. 

Az agrárközgazdász úgy véli, Márki-Zay civil attitűdje megmarad, és mert nem áll párt a háta mögött, technokrata szakértői csapatra lesz szüksége. Ha sikerül jól összeállítani ezt a szakértői gárdát, akkor minden felvetődő szituációra megfelelő választ tud majd adni. De kialakul majd a párttámogatás is mögötte, hiszen a Momentum már jelezte, hogy támogatja, az LMP is be fog sorolni, de ott van az Új Világ Néppárt, valamint várhatóan a Gémesi György fémjelezte Új Kezdet is.

– Végeredményben oda kell eljutni, hogy valamiféle pártháttér alakuljon ki Márki-Zay Péter mögött, akár úgy is, hogy az említett, és várhatóan az Országgyűlésbe kerülő pártok egyetlen frakcióba tömörülnek, amely se nem jobb-, se nem baloldali, hanem ideológiát mellőző mérsékelt centrumpártként jelenik meg. Még az is lehet, hogy a DK-val lepaktáló Jobbik mögül kihátrál szavazói egy része, akik az új centrumpártot erősítik majd – tette hozzá. 

–Arról is igyekszem meggyőzni Márki-Zay Pétert, hogy Magyarországnak most nem megváltóra van szüksége, hanem a nyugati típusú demokrácia alappillérenek megerősítésére, valamint vissza kell vezetni a fékek és ellensúlyok rendszerét. Ami talán a legfontosabb, decentralizálni kell a döntési rendszert, és a döntési jogköröket vissza kell adni az önkormányzatoknak, mert a választók csak akkor aktivizálódnak, ha látják, van beleszólásuk a helyi döntésekbe.

– Összefoglalva azt mondhatom, hogy végre van vezére az ellenzéknek, illetve hogy a vállalkozói körben az elmúlt néhány hétben jelentősen megnőtt a támogatói készség, miután kiderült, Márki-Zay Péternek van esélye az előválasztáson, majd sikerült is megszereznie az első helyet. A vállalkozók aktivizálódásának jelentőségét abban látom, hogy a Fidesz korlátlan anyagi lehetőségét a vállalkozók támogatásával legalább valamelyest ellensúlyozni lehet majd. A vállalkozások pedig azért aktivizálódtak, mert abban reménykednek, hogy kormányváltás esetén lesz esély a tisztességes versenyfeltételek visszavezetésére, amelyeknek jelenleg nyoma nincs hazánkban. 

Raskó fontosnak tartja az is, hogy most, miután Márki-Zay Péter már országszerte ismert politikussá vált, nyugodt, magabiztos jelöltként igyekezzen összefogni támogatóit, kerülje a széthúzást erősítő konfliktusokat, illetve empátiát kell sugározni minden társadalmi réteg felé. 

– Azért kell megfontolt, profi politikusként működni, mert a mai zaklatott magyar közéletben a legapróbb kijelentésre is megsértődnek az emberek, ami gyengíti az összefogást – mondta végezetül a szakember.