Reagált a kormányszóvivői iroda a 24.hu újságíróját érintő kérdésekre
Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Karmelita kolostorban 2025. március 27-én. (MTI/Bruzák Noémi)

Továbbra is szívesen látják a 24.hu minden olyan kollégáját, akik „képesek és hajlandók betartani az alapvető és elvárható viselkedési normákat” – írta a Szóvivői Kommunikációs és Sajtóiroda a Telexnek.

Az ügy előzménye, hogy Vitályos Eszter kormányszóvivő a kormányinfó (ahová lapunkat évek óta be sem engedik) után megkérte Nagy Gergely Miklóst: üzenje meg a 24.hu szerkesztőségének, legközelebb ne őt küldjék az eseményre. Vitályos a csütörtöki kormányinfón azt mondta Nagynak, nem kérdezhet többet, majd a mikrofont is megpróbálták kivenni az újságíró kezéből. Ezt a lap munkatársa nem hagyta, és feltette utolsó kérdését, amire Gulyás Gergely válaszolt is, de a közvetítésben elnémították Nagy Gergely Miklós hangját.

A Telex ezek után kérdéseket küldött az esettel kapcsolatban Vitályos Eszternek és a Kormányzati Tájékoztatási Központnak arról, indokoltnak tartják-e, hogy megpróbálták kivenni az újságíró kezéből a mikrofont, illetve miért nem kérdezhetett, és miért némították el őt a közvetítésben, ha Gulyás Gergely megválaszolta a feltett kérdést. A lap megkérdezte azt is, mit tesznek majd, ha a szerlesztőség továbbra is Nagy Gergely Miklóst küldi a kormányinfókra.

A szóvivői iroda levelében azt válaszolta, hogy Vitályos Eszter a sajtótájékoztató elején jelezte az időkeretet, és kérte az újságírókat, hogy ezt tartsák tiszteletben, a 24.hu munkatársa pedig tucatnyi kérdést feltehetett, mielőtt a kormányszóvivő megkérte, hogy adja át a mikrofont a soron következő sajtómunkatársnak. „A 24.hu újságírója ezt követően megszegte az alapvetően elvárható etikai és viselkedési normákat: Nagy Gergely Miklós a többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó átadni a mikrofont, kolléganőnkkel szemben pedig udvariatlanul lépett fel. Az ilyen magatartást sem most, sem a jövőben nem tudjuk elfogadni. Ennek megfelelően a kormányszóvivő asszony megkérte az érintett újságírót, jelezze a szerkesztőségük felé, hogy a következő időszakban másik kollégát delegáljanak a Kormányinfóra” – írták.