
Nem túl meglepő módon nem igazán nyerte el a Szuverenitásvédelmi Hivatal tetszését a Transparency International legújabb felmérésének eredménye, ami szerint 2024-ben is romlott a korrupciós helyzet Magyarországon. Sőt, eszerint hazánkban a legsúlyosabb a probléma az összes uniós tagállam közül.
A Lánczi Tamás vezette hivatal honlapján reagált a Transparency jelentésére, és azt úgy értékelte, hogy a szervezet „folytatja dezinformációs kampányát”. – A Transparency ismét ennek a tudományosnak álcázott felmérésnek a kommunikációjával próbálja lejáratni Magyarországot – írták.
Kifejtették, a hivatal a Transparency International Magyarország tevékenységének vizsgálata során megállapította, hogy az „egy több mint harminc éve működő globális nyomásgyakorló hálózat részeként a mögötte meghúzódó nagyhatalmi érdekek mentén fejti ki politikai nyomásgyakorló tevékenységét. A vizsgálati jelentés rámutatott, hogy a szervezetet több mint 80 százalékban külföldi forrásokból működtetik, fő finanszírozói az Európai Bizottság, a USAID, illetve Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa”.
A Hivatal közleményét azzal zárta, álláspontja szerint „a korrupcióérzékelési index csupán egy nyomásgyakorlási eszköz, készítői hazánk megítélését akarják negatív irányba befolyásolni, Magyarország gazdasági és politikai mozgásterét szűkíteni, demokratikusan megválasztott kormányát destabilizálni”.