Rejtélyes fekete port ont a gödi Samsung gyár
A gödi Samsung gyár, előtte egy játszótér (Fotó: Magyar Hang/Grimm Balázs)

Éveken keresztül fekete port fújt ki magából több, a gödi Samsung-gyáron lévő szellőző – írta meg a Telex. A lap szerint a szellőző egy olyan épületrész levegőjét vezethette ki, amelyben rákkeltő vegyi anyagokból gyártják az akkumulátorokba szükséges katódot.

A gyár nem válaszolt arra, hogy milyen anyag távozott vagy távozik a gyárból, és azt sem erősítették vagy cáfolták meg, hogy nikkel-kobalt-mangán (NCM) és nikkel-kobalt-alumínium (NCA) porokról van szó, amelyek kis mértékben is rákkeltőek lehetnek.

A lapnak egy, a Samsung működésére rálátó forrása azt állítja, éveken át NCM- és NCA-porokat engedtek a levegőbe, az színezte el a tetőt. Egy másik forrás pedig hallott arról, hogy a gyáron belül ezt beszélik.

Három kivezetés körül 2020 nyarán jelent meg az első szennyezés, ami egyre nagyobb lett. A probléma későbbi években is jól látszott. A szennyezést próbálták letakarítani vagy fóliával letakarni, és a Samsung gyár belső működésére rálátó forrásuk szerint a szennyezést komoly problémaként kezelték a gyárban.

Megkérdezték a Samsung állami támogatásaiért felelős Külgazdasági és Külügyminisztériumot is, hogy mit tudnak a szennyezésről, de nem kaptak választ. A céget felügyelő Pest Vármegyei Kormányhivataltól is megkérdezték, hogy a tetőn képződött elszíneződést ellenőrizték-e, és meg tudják-e erősíteni vagy cáfolni, hogy rákkeltő anyag jutott a levegőbe. Erre annyit írtak, nem kaptak bejelentést a gyár tetején lévő elszíneződésről. A veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemek működését ellenőrzik, szabálytalanság vagy hiányosság esetén intézkednek.