
Hiába merült fel már másfél hónapja, hogy a Szövőgyár utcai óvoda talaja szennyezett, a XV. Kerületi Önkormányzat március elején még mindent rendben talált, a húsvéti szünet előtti este kiadott, szűkszavú közleményükben azonban már saját magukat cáfolták: az intézmény mégis veszélyes lehet az egészségre. Az április 17-én este kiadott közlemény szerint, Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatala Népegészségügyi Osztálya döntése miatt felfüggeszti a Szövőgyár utcai óvodájának működését, amíg a levegő megfelelő minőségét meggyőzően nem igazolják a mérések. A felfüggesztés idejére az érintett gyerekeket egy másik tagóvodában helyezik el.
Mint azt a Magyar Hang korábban megírta, február végén derült ki, hogy az intézmény területe szennyezett: a talajban tetraklór-etilén jelenlétét állapították meg. „Az elviselhetőnek tekintett szintet meghaladó kockázatot mutattak ki a daganatkockázat terén” – állt az akkori tájékoztatásban. Akkor Balla Béláné, a Szövőgyár utcai óvoda vezetője Facebook-videóban reagált a szennyezettségre: szerinte rémhír terjed, az óvoda biztonságos, a gyerekek nincsenek veszélyben, mert a talaj szennyezettsége csak fúrt kút esetében veszélyeztetné az ivóvizet, ráadásul a műfüves burkolat miatt a talaj sem okozhat problémát. Az önkormányzat most kiadott közleménye azonban mást feltételez.
A Szövőgyár utcai óvoda működésének felfüggesztése más problémát is felvet. Ez az egyik olyan intézmény, ahova a tervek szerint a bezárandó Rákospalotai Összevont Óvoda Régi Fóti úti Tagóvodájának gyerekeit helyeznék át idén augusztustól. A kerület DK-s polgármestere, Cserdiné Németh Angéla a márciusi közgyűlésén két óvoda megszüntetését terjesztette elő, 2025 augusztus 31-vel bezárná a Hétszínvirág Összevont Óvoda Manóvár Tagóvodáját és a Rákospalotai Összevont Óvoda Régi Fóti úti Tagóvodáját. A szülők tiltakozása és érvei ellenére a testület 11 igen és 6 nem szavazattal elfogadta az óvodai átszervezéseket, az eredeti menetrend szerint a tényleges bezárásokról az április 24-i ülésen hoznának döntést, kérdés, hogy az új fejlemények miként módosítják a terveket. A kerületben 2023-ban három másik óvodát már bezártak.
Márciusban szerettük volna megtudni a polgármestertől, hogy az önkormányzat mit kíván tenni a Szövőgyár utcai óvoda szennyezésével kapcsolatban, illetve ennek fényében nem tervezik-e újragondolni az óvodai átszervezést, de kérdésünkre nem kaptunk választ.
Most a kerület vezetése a Telexszel azt közölte, hogy a szakértői dokumentációk szerint elképzelhető, hogy az egykori szövőgyár területén lévő óvoda talajában „fűtőolaj eredetű, főként magasabb szénatomszámú alifás, monoaromás, valamint a poliaromás komponensek közül dominánsan naftalinok összetételű szennyezettség” lehet, aminek igazolásához további vizsgálatok szükségesek. Emellett főként tetraklór-etén5 szennyezettség sem kizárt a terület 19-20. századi ipari múltjából adódóan.
Megkerestük az ügyben az önkormányzatot, hogy megtudjuk, másfél hónapon át miért nem történt semmilyen intézkedés a gyermekek biztonsága érdekében, illetve, hogy az óvoda vezetője miért nevezte rémhírnek a szennyezést; amint válaszolnak, frissítjük a cikket.