M7-es baleset: rendelkezik biztosítással az utazásszervező cég és a busztársaság is
Járművek az M7-es autópálya felüljáróján a hajnalban balesetet szenvedett autóbusz (lent) mentése közben Szabadbattyán közelében 2021. augusztus 15-én (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Rendelkezik biztosítással a vasárnap hajnalban az M7-es autópályán balesetet szenvedett autóbuszt tulajdonló cég és az utazást szervező társaság is. Tamás Zoltán János, az utazást szervező Volmer-Tours Kft. ügyvezetője megerősítette az MTI-nek azt az információját, hogy az autóbuszt a Tamás-busz Kft.-től bérelték, amelynek szintén ő a cégvezetője. Elmondta, hogy három különböző biztosítótársaságnál rendelkeznek biztosítással, de a hivatalos vizsgálatra hivatkozva azt nem közölte, hogy melyek ezek.

Tamás Zoltán János részvétét fejezte ki az elhunytak hozzátartozóinak és együttérzéséről biztosította a baleset valamennyi sérültjét. Elmondta, hogy vasárnap – miután értesült a balesetről – azonnal a helyszínre sietett, ahol a hatóságok munkáját segítette.

Durrdefekt okozhatta a tragédiát az M7-esen
Magyar Hang

Durrdefekt okozhatta a tragédiát az M7-esen

Egy utas és a fia szerint sem a buszvezető hibázott a nyolc halálos áldozatot követelő balesetnél.

A Horvátországban nyaraló magyar turistákat szállító autóbusz vasárnap hajnalban az M7-es autópálya 70-es kilométerénél, Szabadbattyánnál átszakította a szalagkorlátot és egy felüljáró pillérének ütközött. A balesetben nyolcan életüket vesztették, nyolcan súlyosan, negyvenen könnyebben sérültek meg.

Hétfőn a Blikk és a Bors is arról írt, hogy a balesetet feltehetően egy durrdefekt okozhatta.