
Éves szinten 9,4 százalékkal nőttek a lakásárak januárban – közölte az ingatlan.com a náluk kikerülő hirdetések alapján. Megállapítják azt is, hogy decemberhez képest is van egy ugrás.
A lakások ára gyorsabban nő, mint amivel a szakértők kalkuláltak. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László arról beszélt, az utóbbi évek tapasztalatai alapján természetes, hogy év elején átárazódnak a lakások, de idén a több ezer befektetési célú vásárló visszatérése extra keresletet és drágulást eredményezett. Az áremelkedés főleg a nagyvárosok lakáspiacain látszik.
AZ Észak-Alföldön 13, míg Budapesten 12 százalékos volt az éves drágulás, miközben Pest megyében csak 5 százalékkal emelkedtek az árak. Budapesten a használt lakások átlagos négyzetméterára február elején elérte az 1,17 millió forintot, a legdrágább V. kerületben ugyanez 2 millió forint. A legolcsóbb kerületekben (ide tartozik a XV., XVII., XVIII., XX., XXI. és XXI kerület) 700 ezer forint négyzetméter áron is lehet használt lakást venni.
Debrecenben átlagosan 882 ezer forintot kell fizetni egy használt lakásért négyzetméterenként, Győrben ugyanez 824, Szegeden pedig 792 ezer forint. A befektetési célú vásárlók száma azért is nőhetett, mert a Prémium Állampapír után nagyon magas kamatot fizetett ki az állam. A következő periódusra viszont drámai lesz a kamatcsökkenés.