
Tarr Zoltánnal közösen „rendkívüli Magyar Infót tart hétfőn este Magyar Péter – ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Már meg is jelölt néhány témát, amiről beszélni fognak, ezek között van a párt „politikusait érő fenyegetések/zsarolások”, illetve az ellenük irányú kormányzati jogalkotási tervek. „Orbánék terve a Tisza kriminalizálására, a működésünk ellehetetlenítése” is szóba kerül majd, ahogy „a Fidesz által a háttérből gründolt és támogatott új pártok”, illetve a választási jogszabályok tervezett módosításai a Fidesz és az óellenzéki pártok/politikusok érdekében.
Az elmúlt időszakban egyre több helyen merül fel az téma, hogy vajon a hatalom ellehetetlenítheti-e valahogy a Tisza Párt indulását a következő parlamenti választáson. Erről beszélt lapunknak adott interjújában Stefano Bottoni, illetve legfrissebb lapszámunk címlapos interjújában Ruff Bálint és Lakner Zoltán is. Orbán Viktort is kérdezte erről Hont András, amikor húsvét előtt interjút adott neki a miniszterelnök, a kormányfő azonban nem zárta ki kategorikusan ezt az eshetőséget, hanem arról beszélt, hogy a magyar jogszabályokat be kell tartani, a Tiszát pedig brüsszeli pártnak nevezte. Ami ennél azonban konkrétabb: éppen hétfőn kezdi meg a vitáját az Országgyűlés annak a kormánypárti javaslatnak, amely az európai parlamenti képviselőknek is előírná a magyar honatyákra kötelező vagyonnyilatkozatot azzal, hogy amennyiben az érintett képviselő nem tesz eleget a vagyonnyilatkozat leadásának vagy abban „lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közölt”, a Nemzeti Választási Bizottság meg is foszthatná mandátumától.
A Tisza Párt elleni esetleges fellépésről beszélgettünk legújabb lapajánló podcastunkban is, ezt ITT tudja meghallgatni >>>