
Sem a Fidesz és a KDNP politikusai, sem pedig a kormány képviselői nem vettek részt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülésen. Kövér László házelnök szerda délután hat órára hívta össze az Országgyűlést, az ellenzéki képviselők ott is voltak. Elmondták a napirend előtti felszólalásaikat, majd a határozatképtelenség miatt az ülés be is fejeződött.
Mindössze az ellenzéki képviselők napirend előtti felszólalásai hangzottak el az Országgyűlés szerdán délutánra összehívott rendkívüli ülésén, a kormánypártok ugyanis nem mentek be az ülésterembe. Az ellenzéki pártok több javaslatot is letettek az asztalra, arról szerettek volna tárgyalni, hiába.
A napirend előtti felszólalásokat Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese kezdte, aki többek között arra volt kíváncsi, hogy mit csinál ilyenkor Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője, akit egyúttal alkalmatlannak is nevezett. Az LMP-s Keresztes László Lóránt folytatta a sort, aki az üres kormánypárti padsorok miatt úgy fogalmazott, hogy „döbbenetes helyzetben vagyunk”. Több kormányzati és parlamenti intézkedést is bírált, így például azt, hogy az önkormányzatoktól forrásokat vonnak el ebben a helyzetben.
A DK-s Varju László azt sürgette, hogy a fideszesek „hagyjanak fel azzal a hazugsággal, hogy az ellenzék oltásellenes”. Szerinte ugyanis ha ebben hazudnak, ki tudja, hogy milyen hazugságokra képesek még. Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó felszólalásában azokat sorolta, akikről – szavai szerint – nem beszél a kormány. Ennek részeként – többek között – az érettségi előtt álló diákok és a pedagógusok oltását hiányolta. A jobbikos Z. Kárpát Dániel pedig azt fejtette ki, hogy más országokban hogyan segítik a dolgozókat és a vállalkozásokat, bezzeg nálunk nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Ezért a fideszeseket a magyar munkavállalók és vállalkozók elárulásával vádolta, amiért nem vettek részt a parlamenti ülésen.
A Fidesz azzal magyarázta a távolmaradását, hogy „a baloldal csak arra akarja felhasználni a parlament rendkívüli ülését, hogy bizonytalanságot keltsen az emberekben a járvány elleni védekezéssel kapcsolatban”. Azt írták, hogy „a baloldal először kérjen bocsánatot a halálkampányáért, a sok hazugságért, a szakemberek lejáratásáért!”.