Rendőrkapitány: Roma bűnözés nincs, a munkanélküliség miatt veszélyeztetett „ez a réteg”
Kuti István egyeztet. (Forrás: Facebook)

Az elmúlt években a romák által elkövetett bűntetteket sokkal inkább a szegénység okozta nehézségek motiválták – idézi Kuti istvánt, Tamási város rendőrkapitányát a kormánypárti médiaportfólióba tartozó Tolna Vármegyei Hírportál, a teol.hu. A cikkből nem derül ki, hogy Kuti nyilvánosan szólalt fel, vagy a lap kereste meg az egyenruhás elöljárót, aki hangsúlyozta, hogy „javulóban van az együttműködés a roma vezetők, a kisebbségi önkormányzatok és a rendőrség között”, amik „a kábítószerhasználat és a tapasztalatainkon alapuló ügyek visszaszorítását célozzák”.

Ez utóbbiakról Kuti István részletesen is beszámol, amikor úgy fogalmaz: „az a tapasztalatunk, hogy elsősorban a saját életközösségükből és habitusukból eredő, azaz garázdaság, családon belüli erőszak, környezetszennyezési ügyekben vagy a védett vagyontárgyak eltulajdonításában van túlsúlyban a roma elkövetők aránya. De klasszikus roma bűnözés, mint a korábbi időkben, már nincs. A szakképzetlenség, a munkanélküliség teszi veszélyeztetettebbé ezt a réteget”. A jelenlegi kormányzati narratíva az, hogy e téren javulás állt be. Mikor például Orbán Viktor miniszterelnök a zömében romák lakta, hevesi Tarnazsadányba látogatott, akkor a közösségi médiába kikerült videóján arról kérdezte Horváth László kábítószerellenes kormánybiztost, hogy sikerült-e sokaknak kijönniük a „meló irányába”. A Gyöngyösről, vagyis a jelenség egyik epicentrumából származó Horváth szerint sikerült, ő egyébként lapunknak arról beszélt korábban, hogy a többségi társadalom biztosított eszközöket a nehéz szociális helyzetben élőknek, „tömegével jutottak munkához és munkához kapcsolódó kedvezményekhez”.

Az a motívum, hogy „klasszikus roma bűnözés nincs” több formában is előfordul a tolnai portál írásában, kiemelésben, képaláírásban, közcímben, sőt magának a cikknek a címe is ez. Emlékezetes, 2009-ben országos botrány támadt abból, hogy Pásztor Albert, Miskolc rendőrkapitánya arról beszélt: a korábban elkövetett nyolc utcai rablás tettesei mind cigány származásúak voltak. Az akkori balliberális kormány igazságügyi és rendészeti minisztere, Draskovics Tibor miniszter kezdeményezésére Bencze József országos rendőrfőkapitány még aznap leváltotta Pásztort. Igen ám, de a miskolci kapitány mögött alkalmi nagykoalíció állt össze a borsodi megyeszékhelyen: kiállt mellette az akkori szocialista polgármester, a helyi Fidesz-KDNP frakció, valamint az SZDSZ és a Jobbik miskolci szervezete is. A nyomásgyakorlásnak engedve visszahelyezték tisztségébe a rendőrkapitányt, aki 2014-ben már a balliberális pártok által támogatott jelöltként indult az önkormányzati választáson Miskolc polgármesteri címéért – sikertelenül.

Tamási rendőrkapitányának többször ismételt gondolata a roma szervezetek, kisebbségi önkormányzatok sikeres együttműködése, és felmerül az aktuálisan a kormányzat látókörébe kerülő kábítószer elleni harc is. Ebben Kuti szerint csak akkor lehet hatékony a rendőrség, ha a roma önkormányzatok az egészségügy, a szociális szféra közösen lép fel velük. Véleményével nincs egyedül: már 2023-ban kollégája, az egri Kovács József arról beszélt egy kerecsendi kábítószerellenes fórumon, hogy a rendőrség csak egy szeletét tudja kezelni a drogproblémának. A kabinet egyelőre még ott tart, hogy az alaptörvény 15. módosítása alkalmával alkotmányos rögzítésre kerül, hogy Magyarországon a kábítószer előállítása, használata, terjesztése, népszerűsítése tilos, a szintetikus kábítószernek pedig a használata is bűncselekmény lesz.