Rendőröknek kellett újraéleszteni egy megvert férfit

Rendőröknek kellett újraéleszteni egy megvert férfit

Rendőrség (Fotó: Police.hu)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Őrizetbe vették a rendőrök azt a két férfit, akik olyan súlyosan bántalmaztak valakit, hogy már nem is lélegzett, amikor a rendőrök rátaláltak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint vasárnap délután kapták a bejelentést, hogy a XI. kerületi Kosztolányi Dezső téren két férfi bántalmaz egy harmadikat. A helyszínre kiérkező rendőrök megtalálták a triót, az áldozat akkorra már a bántalmazás következtében elborult egy padon, a kapucnijánál fogva pedig fennakadt a pad háttámláján és már nem lélegzett. A rendőrök így azonnal megkezdték az újraélesztését, amit átadtak a kiérkező mentőszolgálat munkatársainak, végül az érintettet kórházba szállították.

A fővárosi nyomozók a 26 éves S. Csabát súlyos testi sértés bűntett kísérlet, valamint segítségnyújtás elmulasztása vétség, a 38 éves T. Lászlót segítségnyújtás elmulasztása vétség gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek letartóztatásukra.