
Az ORFK-val közösen tart sajtótájékoztatót Horváth László kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos csütörtökön. A politikust Orbán Viktor nemrég nevezte ki a feladatra, miután évértékelőjében harcot hirdetett a drogdílerek ellen.
Horváth László elmondta, hogy március elsejétől hajtóvadászat indult a kábítószer-kereskedőkkel szemben. A kábítószer-kereskedő az az ember, aki abból akar megélni, hogy mások gyerekeit megmérgezi. Ezzel szemben zéró a tolerancia, és az elmúlt napokban végrehajtott rajtaütések eredményessége abban mérhető, hogy minden egyes akció, amelyik felszámol egy hálózatot, az életeket ment. A rendőrség munkáját azzal is akarják támogatni, hogy olyan jogszabályi környezetet teremtenek, amely a rendőri beavatkozást eredményesebbé teszi. Ezért azon túlmenően, hogy az alaptörvényben rögzíteni fogják, hogy Magyarországon tilos kábítószert előállítani, terjeszteni, használni és népszerűsíteni, számos szigorítást és olyan új eszközt fognak bevezetni, ami elrettentő hatással lesz a kereskedőkre. A kábítószer-kereskedőkkel nincs miről beszélgetni, egy dolgot tehetnek, eltűnnek a szereikkel együtt. A beavatkozás fokozott lesz. Felmérések szerint a magyarok 92 százaléka támogatja az erőteljes fellépést a drogkereskedők ellen.
Töreki Sándor vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes arról beszélt, DELTA néven programot hoztak létre a drog elleni fellépéshez. A munkából a rendőrség állományának egyetlen tagja sem húzza ki magát, ez a magyar rendőrség 2025-ös szakmai tevékenységének legfontosabb iránya. A program egyik pontja az egészség. A drogfogyasztás- és kereskedelem a biztonságot is rombolja, tönkre teszi a közösségeket. Vannak a klasszikus kábítószerek, az új pszichoaktív anyagok és azok a kotyvalékok, amelyek élettani hatása borzasztó és nem ismert. A cselekvési program első helyén a Nemzeti Nyomozó Iroda keretei között létrejött egy 210 fős egység, akik országosan koordinálják a szakmai tevékenységet. Emellett a megyei főkapitányságok is kiveszik a részüket a munkából, mindenhol zajlik akciócsoportok felállítása. Azt ígérte, a DELTA program végrehajtásáról folyamatosan tájékoztatni fogják a nyilvánosságot, de türelmet kérnek, mert ezekhez idő kell. Fontos a technikai eszközállomány biztosítása, az akciókhoz eszközfejlesztés is kell, hogy nagyobb és jobb tudással rendelkező mintavételi eszközöket szerezzenek be.
Fontos a küzdelemben a megelőzés is. Ennek szakmai színterei az iskolák, a települések vonatkozásában pedig településtípusokat állítottak fel méret szerint. Gőzerővel folyik a szakmai program kidolgozása. Újra kívánják gondolni a sajtókommunikációt is, hogy megelőzési üzeneteik még hatékonyabban jussanak el a célközönséghez, de a szakmai munkájuk eredményeit és nehézségeit is szeretnék bemutatni. Fontos eleme a programnak az együttműködés, például a civil szervezetekkel is együttműködnek. Rendészeti feladatokat tekintve több gócpontja is van a munkának: nyílt, látható akciósorozatok, bűnözői csoportok felszámolása. A személyi szabadság korlátozásával mint eszközzel a legnagyobb számban fognak élni a kábítószer-kereskedők ellen, jogi megalapozottság mellett. Szerencsés a szakmai helyzet szerinte, mert a jogalkalmazás nyitott a gyakorlat ismereteire.
Egy konkrét ügyet is ismertettek, amely során Pest megyében számoltak fel kábítószer-kereskedői hálózatot. Bátyi Péter alezredes, Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság főosztályvezetője arról beszélt, több hónapos komoly felderítő munka után március elején összehangolt akció keretében ütöttek rajta több kereskedőn. Az egyik dílert vezetés közben találták meg, autójával kitört az útzárból, belehajtott a rendőrökbe és majdnem elsodort egy rendőrt. De a nagy sebesség miatt a vezető elveszítette uralmát az autó felett, fennakadt egy padkán. Az utasok megpróbáltak elmenekülni, de elfogták őket és a náluk lévő több millió forint értékű kristályt. Az egyikük otthonában négymillió forint készpénzt is találtak. Ezzel párhuzamosan hét különböző akció keretében is fogtak el elkövetőket. Vagyis egy időben, különféle helyszíneken nagyszámú rendőri erő fogta el őket. Összesen nyolc személyt hallgattak ki gyanúsítottként, 7 személy őrizetbe vételét rendelték el. Az akcióban közel 70 rendőr összehangolt munkájára volt szükségük.