
Szombat délután 3 órára tüntetés szervez a Patent Egyesület az V. kerületi Stollár Béla utcába, ahonnan majd a parlament elé vonulnak – számolt be az RTL Híradója. Spronz Júlia ügyvéd, az egyesület alapítója azt mondta: ez az ügy rávilágít arra, hogy a magyar rendőrség és igazságszolgáltatás milyen sokszor nem veszi komolyan a családon belüli bántalmazást. A meggyilkolt japán nő a közelmúltban ötször fordult a rendőrséghez, eredménytelenül.
Mint arról beszámoltunk, múlt hét szerdán holtan találtak egy japán nőt az ötödik kerületben egy lakástűz után. Az ügyet a rendőrség először egyszerű lakástűzként kezelte, majd később közölték, fordulat történt az ügyben egy kamerafelvétel nyomán. Kiderült, hogy a nő régóta rettegett volt férjétől, sőt, a Patent Egyesület és a rendőrség segítségét kérte. Szeretett volna két gyermekével visszatérni a szülőhazájába, de a férfi ehhez, bár ő sem Magyarországon élt, nem járult hozzá. A nő feljelentését – a bántalmazásokról való beszámolói ellenére – elutasították. A rendőrség közölte, teljes körű kivizsgálást indítanak azt feltárására, hogy miért nem léptek korábban. Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivőjének, Gál Kristófnak pedig szerdán amiatt kellett bocsánatot kérnie, mert az előző napokban a Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán gúnyosan vagy méltatlanul válaszolgattak egyes hozzászólásokra.
„Felzaklatott, felháborított, két napja aludni sem tudok. Hogy fordulhat elő 12 évvel az én esetem után, hogy megint egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét a nyilvánosság felháborodása nélkül szabadon engedné a rendőrség?” – mondta a Népszavának Renner Erika, a „lúgos orvos” egykori áldozata, aki elcsukló hangon beszélt, annyira megrázta a napokban Budapesten meggyilkolt japán nő esete. Mint fogalmazott, „egyszerűen semmi sem változott, nincs visszatartó erő és még mindig nem hisznek az áldozatnak. Az én ügyemben sem kérték ki a térfigyelő kamerák felvételeit. A tragédiát elbagatellizálta a rendőrség, szakmaiatlan és nemtörődöm módon egy balesetnek állította be”. Egyszerűen nem is lehet arról beszélni, hogy mi a hiba, mi hiányzik a kapcsolati erőszak megelőzésében, kezelésében, mert semmi nem működik. Szó nincs arról, hogy meg akarja érteni a kormány, az igazságügyi miniszter, az ügyészség, a rendőrség, hogy mi adhat rendszerszintű védelmet az áldozatok számára. A rendszerszintű alapok kidolgozása is hiányzik – tette hozzá.