Republikon: Még a fideszesek harmada is elutasítja a Fudan budapesti kampuszát

Republikon: Még a fideszesek harmada is elutasítja a Fudan budapesti kampuszát

A Fudan egyetem Shanghajban (Forrás: Shutterstock)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nagy az elutasítottsága a kínai Fudan Egyetem Budapestre tervezett kampuszának – ez derül ki a Republikon Intézet legfrissebb felméréséből.

Az elmúlt hetek egyik legfontosabb és legtöbbet vitatott közéleti kérdése a Fudan Egyetem budapesti kampuszának terve volt. A tervek szerint a kínai egyetem a Ferencvárosban, a Rákóczi híd pesti oldalán épülne fel azon a 200 hektáros területen, ahol Diákváros projektjét szeretné megvalósítani a főváros. Mint azóta kiderült, mindkettő megépülhet, ám a Fudan kampusza a terület jelentős részét elfoglalná. Ráadásul a kormány terve szerint nagyjából 440 milliárd (vagy korábbi adatok szerint 540 milliárd) forintból épülne, melynek oroszlánrészét kínai hitelből valósítanák meg.

A Republikon Intézet gyorselemzése szerint a válaszadók 63 százaléka, azaz csaknem kétharmada értesült a kormány Fudan Egyetemmel kapcsolatos terveiről. Ez az arány – mint írták – viszonylag magasnak számít, amikor ilyen típusú politikai ügyek ismertségét vizsgálják. – Elmondható tehát, hogy a Fudan Egyetem kérdése széles körben ismertté vált és nem csak egy szűk értelmiségi kört foglalkoztat, hanem valóban a hazai politika egyik meghatározó ügye – olvasható az elemzésben.

Arra is rámutatott a felmérés, hogy a terveket a válaszadók kétharmada (66 százalék) inkább elutasítja, míg, a támogatók aránya 27 százalék. A nagy elutasítottságért a beruházás egyéb körülményei is felelőssé tehetők az intézet szerint, így például az építkezés magas ára és az a tény, hogy nagyrészt kínai hitelből valósul meg.

Forrás: Republikon Intézet

A pártpreferenciákat is elemezve, nem meglepő, hogy az ellenzéki összefogás szavazói egyértelműen ellenzik a kampusz megépülését, túlnyomó többségük, 89 százalékuk nyilatkozta ezt. A Fidesz-KDNP szavazói esetében már nem ennyire egyértelmű a helyzet: miközben 60 százalékuk támogatja a tervet, még a kormánypárti szavazók majdnem egyharmada is elutasítja a kampusszal kapcsolatos elképzeléseket.

A Republikon külön vizsgálta a bizonytalanok véleményét is. Eszerint a pártkötődéssel nem rendelkező szavazók ebben a kérdésben szinte ugyanúgy gondolkodnak, mint az ellenzékiek: négyötödük (79 százalék) elutasítja a kormány tervét, eközben pedig mindössze 15 százalékuk támogatja. Az egyéb pártok (minden olyan formáció, amelyik nem tagja a hatpárti ellenzéki összefogásnak, illetve nem kormánypárt) szavazói álláspontjukban nagyjából leképezik a teljes társadalomban látott arányokat, 65 százalékuk ellenzi, 25 támogatja a beruházást.