Vagyon elleni bűncselekmény és állatkínzás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a 44 éves gyanúsítottat.
Szeptember 11-én este betörtek egy büssüi családi ház udvarára, ahonnan egy disznót akartak eltulajdonítani – számolt be róla a police.hu csütörtökön. A tettes elképzelése szerint az állatot még a helyszínen leszúrta volna, ehhez pedig egy bozótvágó kést is vitt magával. Azonban a haszonállatok megriadtak, a férfi pedig – vélhetően ittasságára visszavezethető koordinálatlanságából – több csüngőhasú törpedisznót is súlyosan megvágott. A támadó végül üres kézzel távozott, de a megsebesített állatoknak maradandó egészségkárosodást okozott.
Az adatgyűjtés során egy 44 éves helyi lakos került a hatóság látókörébe. Az igali nyomozók a feltételezett elkövetőt szeptember 14-én – a vagyon elleni bűncselekmény mellett – állatkínzás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.