
A rendőrség fokozottan ellenőrzi a budapesti aluljárókat azt követően, hogy az elmúlt években egyre több panasz érkezett az aluljárók közrendjére és tisztaság állapotára – jelentette be a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI beszámolója szerint.
Rétvári Bence ismertetése szerint egy friss akció keretében 446 embert igazoltattak, nyolc embert elfogtak, kettőt előállítottak, továbbá egy biztonsági intézkedés és kilenc figyelmeztetés történt. Az ellenőrzés a Kálvin téri, a Blaha Lujza téri, a Móricz Zsigmond körtéri és a Kelenföldi pályaudvari aluljárókra, továbbá az Astoriára és a Népligetre terjedt ki. A Belügyminisztérium célja az intézkedéssel az volt, hogy az aluljárókban mindenki biztonságban érezhesse magát.
Az államtitkár úgy értékelte, hogy amíg Tarlós István töltötte be a főpolgármesteri tisztséget, biztonságosabbak voltak az aluljárók, az ezzel kapcsolatos panaszok azt követően váltak sűrűbbé, hogy Tarlós István távozott a posztjáról.
Wieszt Ferenc, a Budapesti Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztályának vezetője hangsúlyozta, hogy a rendőri jelenlét folyamatos a főváros aluljáróiban és jogsértés észlelése esetén megteszik a szükséges intézkedéseket. Ebben segíti a rendőröket, hogy 34 aluljáróban csaknem 450 kamera biztosítja a folyamatos élőképet a rendőrség számára, így szükség esetén azonnal közbe tudnak lépni a helyszín közelében tartózkodó járőrök. Az elmúlt időszakban a legjellemzőbb jogsértés a „közterületen életvitelszerű tartózkodáson” kívül a garázdaság és a kábítószerfogyasztás volt. Ezek leginkább a Blaha Lujza téren, a Kálvin téren és az Astoriánál voltak jellemzőek. A rendőr ezredes hozzátette ugyanakkor, hogy a folyamatos rendőri jelenlétnek köszönhetően egyre biztonságosabbá váltak a főváros aluljárói.
A Magyar Hang néhány hete riportban számolt be arról, hogy milyen állapotok uralkodnak több fővárosi aluljáróban éjszaka, akik ott vannak hajléktalanként, miként kerültek oda. Beszámolónkat elolvashatják ITT.