Reuters: A tagországok maguk dönthetik majd el, beengedik-e a keleti vakcinával oltottakat

Reuters: A tagországok maguk dönthetik majd el, beengedik-e a keleti vakcinával oltottakat

A Sinopharm kínai gyógyszergyártó cég koronavírus elleni vakcinái Hasitz Ágnes háziorvos szentendrei rendelőjében 2021. február 27-én (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az Európai Unió a tagországokra bízza, beengedik-e azokat a személyeket, akiknek a vakcinaigazolványukban olyan oltás szerepel, amit az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) nem hagyott jóvá – erről írt a Reuters, amit a 444 szúrt ki.

Ugyanakkor a védettségi igazolásról szóló végső tervezetet csak a jövő héten tervezi nyilvánosságra hozni az Európai Bizottság. A dokumentum lényege, hogy igazolja, az adott személy már védett a koronavírus ellen. Az még kérdés, hogy az igazolvány pontosan mire fogja feljogosítani tulajdonosát, de akár az is elképzelhető, koronavírus-teszt vagy karantén nélkül utazhatnak majd az érintettek.

Korábban arról lehetett hallani, a tervezet ugyanúgy elfogadja majd az EU-n kívüli, így akár a keleti vakcinákkal való beoltottságot is, míg pénteki sajtóhírek pont az ellenkezőjét állították, vagyis azt, hogy nem jár védettségi igazolvány az uniós engedéllyel nem bíró orosz vagy kínai oltás után. Ez az unió országai közül hazánkat érinti leginkább, hiszen nálunk már mindkét típusú vakcinával oltanak az unió által jóváhagyott további három mellett.