A győrszentiváni Szent Benedek Általános Iskola vezetése sajátos módszert dolgozott ki a jelenlegi energiaválság leküzdésére – számolt be róla az Index kedden. Eszerint az első félév elején szombatonként is lesz tanítás a diákoknak, majd az előre ledolgozott napokkal hosszabbítják meg a téli szünetet, hogy az intézményben addig se kelljen fűteni. Az iskola erről szülői tájékoztatást is közzétett.
Az egyházi fenntartású intézmény az olvasható, hogy a köznevelési törvény értelmében „alapos indokkal, a fenntartó egyetértésével a tanítási hetek – a szombat igénybevételével – hat tanítási nappal is megszervezhetők abban az esetben, ha a tanulók részére legalább harminchat óra megszakítás nélküli heti pihenőidő, és az elmaradt heti pihenőnapok igénybevétele – egy vagy több összefüggő tanítási szünetként – a tanítási félév során biztosítható”. Ezzel a lehetőséggel élve az intézmény az őszi szünetig terjedő időszakban a szombati napokon 8.00 órától háromnegyed 12.00-ig lesz tanítás hét hétvégén. A szombati tanítási napokon a fő tárgyakra koncentráló, órarend szerinti, tömbösített oktatás folyik majd, de tízórai, ebéd és délutáni ügyelet nem lesz. Mint írták, a ledolgozott napokkal a téli szünetet egészítik ki, amely időtartama így: december 19. – január 6. Eredetileg a téli szünet egyébként december 22-től 2023. január 2-ig tart.
– Az áttervezett munkarenddel szeretnénk a jelenléti oktatással töltött napokat az első két hónapban növelni. Ez a gyermekek életkorára tekintettel a tanulási folyamat hatékonyságát is szolgálja. Mindemellett a decemberi időszakban történő leállás komoly tétellel csökkenti a költségvetésünket – indokolták.
Az intézmény fenntartója egyébként a Magyar Bencés Kongregáció Pannonhalmi Főapátság, vagyis nem állami iskoláról van szó.