Robert C. Castel szerint buldózerekkel lehet feldolgozni egy gyerekkórház lebombázását
Robert C. Castel (Forrás: Facebook/Robert C. Castel)

Hogyan lehet feldolgozni egy gyerekkórház lebombázását? Ezt a kérdést tette fel a kormány kedvenc biztonságpolitikai szakértőjének, Robert C. Castelnek egy követője a Facebook-oldalán. Az izraeli-palesztin, illetve ukrán-orosz háború állandó kommentátora rendszeresen szerepel a Hír TV-n, számos interjúban kérdezte már a Mandiner, de még az ATV-ben is megszólaltatják szakértőként. Robert C. Castel egyben a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatója. Néhány nappal ezelőtt épp egy ultrahangos interjút osztott meg, alatta kérdezte tőle egy olvasója: „egy gyermekkórház lebombázását hogy lehet feldolgozni?” Arról a kijevi intézményről van szó, amelyet a hét elején orosz rakéta rombolt porig. Az oroszok tagadni próbálták, hogy ők lettek volna az elkövetők, a magyar kormánypárti sajtó egy része pedig át is vette az orosz propaganda azon állításait, miszerint feltehetően egy amerikai Patriotról volt szó inkább. Egy másik kormánykedvenc szakértő, Georg Spöttle is így vélekedett a Pesti Srácok oldalán. A Bellingcat tényfeltáró oldal viszont arra jutott, hogy egy orosz Kh-101-es csapódott be. Ismert, a Szuverenitásvédelmi Hivatal nemrég már listázni is kezdte, szerinte melyik sajtótermék jelenít meg háborúpártinak nevezett nyugati, és melyik oroszpárti álláspontot. A kormánypárti sajtótermékek szemlézése valahogy elmaradt, miközben épp ebben az esetben is sikerült az orosz propagandát visszhangozni.

Robert C. Castel láthatóan elengedhette magát, mert a feltett kérdésre ezt a választ adta: „buldózerekkel. Utána pedig földgyaluval elegyengeted a talajt.” Ezen a válaszon megdöbbenhetett követője is, aki egyébként más hozzászólásai alapján inkább egyet szokott érteni véleményével. Visszakérdezett: „mármint azokat, akik elrendelték a gyermekek bombázását?” Mint a kommentfalon látszik, mások is rögtön reagáltak. Volt, aki azt válaszolta: „Köszönöm a választ, a szakértő véleményére lettem volna kíváncsi, mert ez a buldózeres módszer nem tűnik valami jónak még egy katonától sem”. Más pedig azt: „Lelkileg hogy lehet feldolgozni?” Ezek után Robert C. Castel észbe kaphatott, és törölte hozzászólását, de annak nyoma (tehát hogy a válaszok egy törölt kommentre érkeznek) jelenleg is látszik. Printscreenben terjedni is kezdett közben, több bejegyzése alá is beszúrták, de ezeket inkább igyekezett ignorálni. 

Robert C. Castel azóta törölt hozzászólása
Robert C. Castel azóta törölt hozzászólása

A biztonságpolitikai szakértő ezek után megpróbált egy konszolidáltabbnak gondolt választ adni, és azt írta, relativizálva a felelősség kérdését: „még azt sem tudjuk, hogy ki találta el a kórházat. Hát még azt, hogy ki rendelte el. Kár hitvitát csinálni belőle. Elégedjünk meg azzal, hogy ez egy tragédia, bárki felelős érte.” Ezek után egy hozzászóló felvetette, hogy nem sokkal korábban a törölt kommentjében még más hangnemet ütött meg, és a törlésen értetlenkedett az is, aki az eredeti kérdést feltette.

Robert C. Castel szerint elégedjünk meg ennyivel (Forrás: Facebook/Robert C. Castel)
Robert C. Castel szerint elégedjünk meg ennyivel (Forrás: Facebook/Robert C. Castel)

A kommentre szerdán reagált a Facebook-oldalán a Hit Rádió munkatársa, Besztercei Márk is, többek között azt írva: „Tragédia, ami a kijevi gyermekkórházzal történt. Nem is talál rá az ember szavakat. Még ennél is sokkal súlyosabbnak vélem azonban, hogy itthon is egyes csatornákon megindult az oroszpárti duma: ukrán légvédelmi rakéta volt. Emellett, miközben utánanéztem a helyzetnek mindenféle hírcsatornán, szembesültem azzal, hogy Horváth József is beindult az M1-en: 1) Oroszország igyekszik minimalizálni a civil áldozatokat a háború kezdete óta (gondolkodom, hogy ha ez az áldozatok minimalizálása, akkor mi lenne a helyzet, ha nem ezt tenné?); 2) gyanúsan közel történt ez az esemény a NATO-csúcshoz... Kész döbbenet! (...) A súlyos, ízléstelen és sokszor érzéketlen kommentekről nem is beszélve... :(, egyet berakok, amivel ma szembesültem, csak a miheztartás végett, engem speciel borzasztóan kiakasztott! Egyébként nem véletlenül esett ezen kommentre a választásom. Az az ember, akit folyamatosan szakértőként kérdeznek egyes műsorokban és akinek a véleményére sokan adnak különféle kérdésekben, nem értem hogy engedhet meg magának ilyen megszólalást..., itt nem a szabad véleménynyilvánítás a kérdés, hanem az alapvető emberi hozzáállás.”