Rogán Antal: Az tartozik miniszteri feladataimhoz, amit annak gondolok
Rogán Antal a Telex videójában

Csak néhány kérdésre ugyan, de sikerült elcsípnie a Telexnek Rogán Antalt. A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője éppen a III. kerületi Perc utca azon épületéből jött ki, ahol a kormányzati narratívát visszhangzó Megafon és a Fidesszel együttműködésben online kampányokat készítő Digitális Szuverenitás Központ is működik. Másfél órát töltött bent, a lap munkatársai azon a nagyon rövid szakaszon tudtak neki kérdést feltenni, míg elért a rá váró autóig.

Rogán Antal nem volt bőbeszédű, azt mondta, hogy látogatóban volt az épületben. Amikor rákérdeztek, hogy ez a miniszteri feladataihoz tartozik-e, annyit válaszolt: „az tartozik a miniszterei feladataimhoz, amit annak gondolok”. Majd elköszönt és behúzták a kocsi ajtaját az újságírók előtt.

Ez az épület egyébként, ahol nemrég Orbán Viktor interjút adott Menczer Tamásnak a Harcosok klubja keretében, a miniszterelnök itt mondott olyanokat, hogy „mi nyíltak vagyunk, egyenesek vagyunk, pacekba megyünk”.