Rogán Antalék levédetnék a „jó hír” kifejezést az ehhez kreált kormányzati ábrával együtt
Rogán Antal (Fotó: Orbán Viktor / Facebook)

– Védjegybejelentési kérelmet adott be a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalához a „jó hír” kifejezésre, illetve a hozzá kapcsolódó kormányplakátokról jól ismert ábrára a Miniszterelnöki Kabinetiroda – számolt be róla a G7. Mint írták, attól még, hogy levédetik a „jó híreket”, még más is használja ezeket a szavakat, vagyis ha el is fogadják a tárca kérelmét, nem léphetnek fel a használata ellen, hiszen csak az ábrával együtt fog védjegynek számítani.

Felidézték, a kormány januárban indította el a „jó hírekről” szóló kampányát, aminek keretében többek között olyan híreket tálaltak így, mint hogy kifizetik a kamatot az állampapírok után. Azóta már „aktuális jó hírek” címen már külön aloldala is van az így prezentált kormányzati intézkedéseknek.