Sára Botond: Karácsony Gergely egy törvénytelenül működő önkormányzat élén hazardírozik
Sára Botond (Forrás: Sára Botond/Facebook)

A rákosrendezői fejlesztés kapcsán Karácsony Gergely főpolgármester hazardírozik, felelőtlenül kapkod, miközben már most is törvénytelenül működik a főváros – közölte Budapest főispánja szombaton a Facebook-oldalán az MTI szemléje szerint. 

Sára Botond a videóban azt mondta, a rákosrendezői fejlesztés amellett, hogy hatalmas, egy nagyon bonyolult jogi ügy is: nemzetközi szerződést kötöttek, törvényt fogadtak el, és hatalmas vállalásokat tettek. – Karácsony Gergely hazardírozik egy olyan önkormányzat élén, amelyik törvénytelenül működik, hiszen mai napig nincsen főpolgármester-helyettes, és a 2025. évi költségvetésük is jogszabályellenes – állította a főispán.

Hozzátette, Karácsonyék jogszabály-értelmezésben sem erősek, hiszen az elmúlt öt évben a kormányhivatal szinte valamennyi törvényességi felhívását elfogadták. Abban az öt esetben, amelyben a főváros nem fogadta el a kormányhivatal álláspontját, négyet megnyert a kormányhivatal, egy pedig folyamatban van a főpolgármester-helyettes hiánya miatt. De – mint mondta – Karácsony Gergely szerint a hivatalnak utóbbi esetben is igaza van.

Sára Botond a rákosrendezői fejlesztés kapcsán azt mondta, „ez a döntés józan észt és higgadtságot igényel. Ehhez az átgondoláshoz kívánok jó munkát a képviselőknek, és arra kérem Karácsony Gergelyt, hogy ne kockáztasson, hanem újra gondolja át az ügyet”.

Karácsony Gergely szerint viszont nettó hazaárulás az, hogy a kormány áron alul kívánja eladni Rákosrendezőt arab befektetőknek, ezért a főváros elővásárlási jogával élve megvásárolná a területet. Ugyanakkor a kormány szerint a fővárosnak valójában nincs elővásárlási joga, vagyis jogi vita kerekedhet abból,