Mit kezdjünk mi mezei állampolgárok Schmidt Mária véleményével, aki felháborodott azon, hogy életműdíjjal akarják kitüntetni Szabó István filmrendezőt, aki „Képesi Endre” fedőnevű ügynökként 1957 és 1963 között jelentett a környezetéről.
Schmidt Mária felháborodott levelét hozta minap a posta. A Terror Háza igazgatója a Kásler Miklóshoz, Fekete Péterhez, Káel Csabához és L. Simon Lászlóhoz intézett Facebook-üzenetében azt kifogásolja, hogy „a Magyar Mozgókép Szemlén a Magyar Filmakadémia Egyesület a Nemzeti Filmintézet támogatásával életműdíjjal tervezi jutalmazni Szabó István rendező pályáját”.
Szabóét, aki – mint Schmidt Mária joggal megjegyzi – „Képesi Endre” fedőnevű ügynökként 1957 és 1963 között született 48 jelentésében „számos terhelő adattal segítette az 1956 utáni kádári megtorlást”.
Jelentett többek között a Színház- és Filmművészeti Főiskolán elhangzó ellenséges megnyilvánulásokról, magánéleti titkokról, anyagi és jövedelmi viszonyokról, jelentett Bárdy Györgyről, Básti Lajosról, Gábor Pálról, Jancsó Miklósról, Kézdi-Kovács Zsoltról, Mécs Károlyról, Gyöngyössy Imréről és Törőcsik Mariról.
Schmidt Mária felidézi Szabó 2006-os lebukásának körülményeit, amikor a rendezőt környezete szinte a mennybe menesztette, az adatokat az Élet és Irodalomban publikáló Gervai Andrást pedig meghurcolták.
Mit kezdjünk mi mezei állampolgárok Schmidt Mária véleményével? Íme, a lehetőségek:
1.
Schmidt Mária felháborodása érthető. Nem elsősorban Szabó bűnei miatt, hanem mert az ügy napvilágra jutását nem követte tisztázás. Szabó István ugyan kiállt a nyilvánosság elé, ám amit mondott, az rendkívül kínos volt.
Ez a kínosság emberi szempontból érthető, hiszen ha valakinek ország-világ előtt egy pillanat alatt omlik össze a becsülete, kap végzetes stichet az életműve, az kétségbeesik, szorongás, félelem gyötri a rettenetes szégyentől, ami rázuhant.
A súlyos vétkeket nem akarjuk elbagatelizálni. Nem akarjuk idézni az egykori aktákat sem. Sok borzalmat találnánk bennük. A bűn mellett pedig ott sorakozik a jellemgyönge ember ragyogó életműve az Apától az Álmodozások korán, a Mephistón, a Redl ezredesen át a Bizalomig, hogy Szabó fontosabb (mind rendszerváltás előtti) alkotásait említsük.
Ungváry Krisztián: A nép hülyítése nem magyar találmány | Magyar HangLehet-e mindez mentség a bűnökre? Kamondi Zoltán akkor így fogalmazott: „Egy alkotót csak és kizárólag a műveiből lehet és szabad megítélni, csak a műveiben létezik.”
Kétségtelen, ha egy hentes vagy egy könyvelő jelent hasonlókat, amellett nem gyűjtenek aláírásokat, hanem kiközösítik. Nem kell persze hentesnek lenni, lehet az illető éppen Tar Sándor is. Tar hasonlóan terhelő jelentéseket adott, igaz békésebb korszakban, ami nem mentség. Lebukását felháborodás kísérte, a hozsannázás elmaradt. Minden relatív.
2.
Schmidt Mária felháborodása nem érthető, mégpedig több okból sem. Egyrészt miért csak most szólal meg? Lehetne néhány más, a nyilvánosságnak szánt gondolata is. Hiszen mégiscsak annak a NER-nek a reprezentánsa, amely ugyanúgy folytatja a célzatos, rendkívül szelektív kiszivárogtatás módszerét a kommunista állambiztonsági ügyekben, mint korábban a szocialisták.
Azt pedig nem árt ma sem elfelejteni, hogy a Fidesz 2010 előtt ígéretet tett arra, hogy az előző rendszer állambiztonságának ügyét a történelmi szembenézés, kibeszélés érdekében rendezi. „Az információs önrendelkezési jog alapján mindenkiről mindent nyilvánosságra lehessen hozni” – jelentette ki pártja nevében Deutsch Tamás.
Lassan egy évtizede, hogy a második Orbán-kormány bejelentette, hogy a kérdés rendezésére 2011. november 30-ig törvényben kerül sor. Azóta is várjuk.
Schiffer Andrásnak a nemzetbiztonsági, illetve a honvédelmi érdeket nem sértő akták nyilvánosságáról, az állambiztonsági múlt feltárásáról szóló legalább tíz alkalommal a Parlament elé terjesztett javaslatát közben rendre leszavazták.
Érdekes, hogy Schmidt Máriát a tartótisztek, állambiztonsági emberek 2010 után is folytatódó felelős pozíciókba pakolása sem zavarta. Ha Szabó István bűnein és életműdíján felháborodott, miért nem szólalt fel például a BM III/II-es csoportfőnökség elhárító tisztje, Tasnádi László rendészeti államtitkári kinevezése miatt, vagy miért nem háborította fel az a tény, hogy a Nagy Imre-temetés megfigyelését koordináló Tasnádit éppen az 1956-os forradalom évfordulóján tüntette ki Áder János köztársasági elnök?
Ebben feltehetően közrejátszik az a tény, hogy a Terror Háza biztonsági őrzését tavaly még legalábbis a BM III/II-es csoportfőnökség egykori elhárító tisztje, Tasnádi Laszló igazgatása alatt álló (egyébiránt Pintér Sándor tulajdonolta) cég végezte.
Ilyen helyzetben szerencsésebb hallgatni. A nemzet lelkiismeretének szerepét pedig érdemes másra hagyni.
