Semjén Zsolt a tüntető diákoknak: Tanuljanak

Semjén Zsolt a tüntető diákoknak: Tanuljanak

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Tanuljanak, tartsák be a törvényeket, mondják el a véleményüket, a javaslataikat meg fogjuk fontolni – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke a Magyar Hang azon kérdésére, hogy mit üzen az oktatás helyzete miatt tüntető diákoknak. A politikus a Momentum kedd reggeli kordobontása után a miniszterelnök hivatala felé tartva állt meg az ott várakozó újságírók kérdéseire válaszolni.

Semjén Zsolt elmondása szerint ő is azt gondolja, hogy a pedagógus-béremelés jogos és számos oktatási kérdésben előre kellene lépni. Példaként említette, hogy az állítások szerint a diákok túl vannak terhelve, ezért csökkenteni kell az óraszámot. Ám itt felmerül a kérdés, hogy akkor milyen tárgyak ne legyenek inkább, például kémiát tanítsanak-e. Az is gyakran felmerül, hogy új ismereteket kellen az oktatásba bevezetni, például pénzügyi alapismereteket. – Azt mondani, hogy növelni a tantárgyak számát és ugyanakkor csökkenteni a gyerekek terhelését, ez önellentmondás – összegezte. Arról is beszélt, hogy szép dolog a szabad tankönyvválasztás, de ez gátolná a diákok iskolaváltásait.

Szerinte ez a kordonbontás egyetlen gyereknek sem fog segíteni. – A Momentum és az ellenzék kihasználja és meglovagolja ezeket a szegény gyerekeket, beleviszi törvénysértésbe, amire semmi szükség nincs, ahelyett, hogy értelmes programot adna és párbeszédet folytatna – fogalmazott. Elmondása szerint az ellenzék szegénységi bizonyítványát mutatja, hogy se egy konkrét programot nem tudnak mutatni a választóknak, se értelmes javaslatot, azért tartanak ott, ahol tartanak.