Sorsdöntő időközi önkormányzati választást tartanak az I. kerületben

Sorsdöntő időközi önkormányzati választást tartanak az I. kerületben

A Budavári Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának épülete a főváros I. kerületében, a Kapisztrán téren, a háttérben jobbra a Magyar Országos Levéltár műemlék épülete (Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Miután a momentumos Gelencsér Ferenc a parlamentbe távozott, majd a párt elnöke is lett, időközi önkormányzati választást írtak ki megüresedett helyére a budavári I. kerületben, amelyet ma tartanak. Az V. választókerületben három jelölt indul, az ellenzék színeiben a Gelencsér korábbi munkatársa, a politikus alpolgármesteri teendőit is korábban átvevő momentumos Korsós Borbála, míg a kormánypártok Fazekas Csillát, Böröcz László volt Fidelitas-elnök és volt parlamenti képviselő munkatársát indítják. Rajtuk kívül még egy független jelölt, Horváth Gergely is megméretteti magát.

A témáról nagy összeállítást készítő 444-nek az óvodapedagógus végzettségű Korsós arról beszélt, a választás azon dől el, hogy hogyan sikerül az ellenzéknek a mozgósítás, egyetlen esélyük pedig most is az, ha magas lesz a részvétel. Az ellenzék részéről „beszállt a kampányba Karácsony Gergely és Dobrev Klára is, a Momentum pedig Donáth Annától Fekete-Győr Andráson, Orosz Annán és Hajnal Miklóson át egészen Kerpel-Fronius Gáborig mindenkit bevetett. A Fidesz nem küldött fajsúlyos politikusokat, ám ezzel együtt sem szabad lekicsinyelni a mozgósítási képességüket” – írta a 444.

Ahogy a portál is megjegyezte, a 2022-es parlamenti választások óta kiírt időközi választásokon sok babér nem termett az ellenzék számára: a kormánypártok jelöltje egy hete Óbudán majdnem 12 százalékot vert a baloldali kihívójára. „Tétényben július végén csak egy százalék volt a különbség. Július 10-én a XVI. kerületben 68 százalékkal nyert a fideszes jelölt (közös ellenzéki ellenfél nélkül), június 26-án a Belvárosban 71 százalékot szerzett a kormánypárti jelölt, a Józsefvárosban 63 százalékkal tarolt a Fidesz, Erzsébetvárosban pedig 46 százalék is bőven elég volt a fölényes győzelemhez. Az egyetlen kivétel az aznapi negyedik budapesti időközi választás volt, Újpesten a hatpárti ellenzék jelöltje nyert, 48 százalékkal.” Az eddigi adatok ráadásul azt mutatták, az esetek túlnyomó többségében kifejezetten alacsony volt a voksolási hajlandóság.

A választás tétje, hogy a jelenlegi párbeszédes polgármester, V. Naszályi Márta meg tudja-e tartani az ellenzék többségét. Három éve, 2019-ben ugyan a választásokat követően 10-5-re alakult az arány a képviselő testületben az ellenzék javára, ám a Jobbikból 2020 februárjában kilépő két tag a többségi frakciót hátrahagyva elkezdett a Fidesszel szavazni. Amennyiben tehát a Fidesz-KDNP jelöltje nyerne, úgy az is előfordulhat, hogy az ellenzék 8-7-es kisebbségbe kerülne a közgyűlésben, ami mindenképp megnehezítené a városvezetés mozgásterét a 2024-es önkormányzati választásokig.

Helyi információira hivatkozva a 444 egyébként arról is írt: olyan nagy a budavári időközi tétje, hogy sokan a rezsiszámlák késése mögött is szándékosságot sejtenek. „A tét miatt felfokozott hangulatra jellemző, hogy több forrástól is azt hallottuk, hogy az érintett utcákban az MVM a héten nem küldte ki a már megemelt rezsiszámlákat, a gyanú szerint azért, hogy ne rontsa a kormánypárti jelölt esélyeit” – olvasható a portál cikkében.

Ma a Nemzeti Választási Iroda honlapja szerint további három településen – a Tolna megyei Faddon, a Veszprém megyei Borszörcsökön és a Békés megyei Medgyesbodzáson – tartanak még időközi önkormányzati választásokat.