A tankerület váratlanul megvonta a délegyházi iskolabusz támogatását, amelyet még 2012-ben vezetett be az önkormányzat, hogy a gyerekeknek ne kelljen sárban, hóban, fagyban gyalogolni az iskoláig, ami természetközeli fekvése miatt csak nehezen megközelíthető – írta a 24.hu. Augusztus 13-án a Facebookon és levélben is tájékoztatta a Délegyházi Hunyadi János Általános Iskola igazgatója az odajáró diákok szüleit, hogy megszűnik az iskolabusz-szolgáltatás. A közösségi médiában közzétett hivatalos indoklás szerint az intézményt fenntartó Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ más, kötelező feladat ellátására fordítja a 2024–2025-ös tanévben azt a forrást, amivel eddig a busz működését biztosította, az önkormányzat pedig nem tudja a továbbiakban saját erőből üzemeltetni a járatot.
Az iskola autóval csak kerülőúton közelíthető meg, egy kisebb gyaloghidat ugyan létesítettek, de gyalogosan így is 40–50, kerékpárral pedig 20–25 perc az út az iskolába. Tehát a gyerekek naponta másfél órát sétálnak, ha a szüleik nem tudják körbevinni őket kocsival.
A lap megkereste a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központot, hogy mi indokolta az iskolabuszra szánt összeg megvonását. Azt írták, a Szigetszentmiklósi Tankerületi Központ 2019-től támogatta a busz fenntartását, noha a jogszabályok nem kötelezik erre. A támogatást minden évben felülvizsgálták a mindenkori költségvetésük függvényében, azonban a továbbiakban nem tudják vállalni, erről tájékoztatták az önkormányzatot is még júliusban, ezt követően döntött úgy a képviselő-testület, hogy megszünteti a járatot. „A hozzájárulás költségeit működtetési költségekre fordítjuk” – jelezték. Az önkormányzat tájékoztatása szerint 2023-ban a tankerület négymillió forintot viselt a körülbelül 20 millió forintos költségből.