
Stefano Bottoni történész vasárnap este a Facebook-oldalán osztotta meg véleményét arról a tervezett alkotmánymódosításról, amelynek értelmében kiutasíthatók Magyarországról azok a kettős állampolgárok, akik veszélyeztetik „Magyarország szuverenitását, közrendjét, területi integritását vagy biztonságát”.
„Keresem a szavakat, de nem jönnek. Inkább a düh és a szorongás keveredik bennem. Sok mindenre készített fel a NER lassan 15 éves működése, de arra azért nem, hogy potenciális célponttá válhat minden másképp gondolkodó és nem kizárólag magyar állampolgár” – írta a bejegyzésében, majd több történelmi párhuzamot is felelevenített, például az 1968 tavaszán kibontakozó lengyelországi diákmozgalmat, amit a kommunista vezetés rendőri erőszakkal és a munkásőrség masszív bevonásával tudott csak megtörni. Mivel az egyetemeken zajló megmozdulásokat sok esetben zsidó származású hallgatók vezették, ezért a holokausztot és a kommunista antiszemitizmust túlélő lengyel zsidóságot belső ellenséggé minősítették – a „cionista” jelszót használták ellenük –, megfosztották állampolgárságuktól, kirakták állásaikból, majd felrakták egy vonatra.
„1968-69 között majdnem 15 ezer ember hagyta így el saját országát, szülőföldjét. Kiutasították őket, miután kimondták, hogy már nem a lengyel nemzet tagjai, hanem csak büdös cionisták. Rohadt zsidók” – írta Stefano Bottoni. Két további példát is említett: „Az 1941-es kamenyec-podolszkiji tömegmészárlást egy szakszerűen, körültekintően, keresztény módon és humánusan végrehajtott »idegenrendészeti eljárás« (copyright Szakály Sándor, 2014) előzte meg. 1944-ben pedig ismerős lehet, hogy a magyar kormány és állam a lakosság jelentős részének őszinte megelégedésére »megszabadul« 437 ezer állampolgártól, melynek közel 90 százaléka nem éli túl a lengyelországi kiruccanást” – fogalmazott.
Stefano Bottoni hozzátette: itt nem a történeti párhuzamok számítanak, hanem annak a teljesen abszurd és jogellenes elvnek az érvényesítése, hogy egy adott állam(párt) önkényesen eldöntheti, hogy kiktől és miért akar megszabadulni, és ezt meg is teszi.
„Kedves barátaim, remélem mindenki számára egyértelmű, hogy ez egy olyan ijesztően széles vörös vonal, hogy már a Holdról is látszik” – zárta a bejegyzését.