
Feltételezhetjük, hogy rendelkeznek egy ilyen típusú szoftverrel a magyar titkosszolgálatok – ezt mondta lapunknak a nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke, amikor arról is kérdeztük, megtalálták-e a Pegasus beszerzésére vonatkozó információkat a korábbi dokumentumokban. Stummer János egyúttal bejelentette azt is, hogy ténymegállapító albizottságot fognak kezdeményezni a jövő hétfői bizottsági ülésen. Habár a témában rengeteg a minősített információ, de már van tervük arra, miként próbálják a nyilvánosságot mégis tájékoztatni.
– Nyáron azt mondták, hogy visszanézik a nemzetbiztonsági bizottság korábbi jegyzőkönyveit és dokumentumait, hogy kiderüljön: beszerezték-e a magyar hatóságok a Pegasus kémszoftvert. Önök már tudják a választ erre a kérdésre?
– Erősen vélelmezzük.
– Elmondhatja, hogy mit találtak?
– Nem. Annyit mondhatok el, hogy azért kezdtük meg ezt a vizsgálatot, mert két nagyon fontos kérdésre kell minél előbb választ kapnunk. Egyrészt, hogy történt-e ilyen beszerzés. Másrészt pedig, ha igen, akkor ki, mikor, milyen felhatalmazással és kikkel szemben használta fel a szoftvert. Adódik persze egy harmadik kérdés is, hogy amennyiben történt jogosulatlan információszerzés, akkor a politikai felelősség kit terhel. Az utóbbi hetekben sokat dolgoztunk, és arra jutottunk, hogy a hétfői bizottsági ülésen egy ténymegállapító albizottságot fogunk kezdeményezni.
– Ez a bizottság már konkrétan a Pegasus használatával kapcsolatos konkrétumokat szeretné kideríteni?
– Pontosan.
– Ebből azt lehet feltételezni, hogy a magyar szolgálatok rendelkeznek ezzel a szoftverrel.
– Feltételezhetjük, hogy rendelkeznek egy ilyen típusú szoftverrel, igen.
Erről szól még a cikk
• Hogyan tudják majd tájékoztatni az embereket a bizottság ellenzéki tagjai?
• Létezhet árnyék-titkosszolgálat Magyarországon?
• Azt feltételezi a szolgálatokról, hogy kifejezetten politikai megrendelésre dolgoznának?
A teljes interjút a Magyar Hang szeptember 17-én megjelent, 2021/38. számában olvashatja el (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!