Súlyos munkahelyi baleset történhetett a debreceni akkugyárban
Mentőhelikopter a CATL üzeménél (Fotó: Tárkányi Zsolt Facebook-oldala)

– Súlyos munkahelyi baleset történt a debreceni kínai akkugyárban, a CATL-ben, egy kínai vendégmunkás az építkezésen nagy magasságból lezuhant – erről írt a tiszás Tárkányi Zsolt, aki mielőbbi felépülést kívánt neki, és sürgette a hatóságokat, hogy vizsgálják ki, betartották-e a munkavédelmi szabályokat. A képviselőjelölt rövid videót is kitett arról, ahogy mentőhelikopter érkezik a gyárhoz.

Tárkányi Zsolt a napokban azt hozta nyilvánosságra, hogy a CATL-ben az egyik dolgozó mérges gázok miatt kórházba került. Arról is ő számolt be, hogy „a CATL akkugyárban több tonna mérgező vegyi anyagot tárolnak minimum másfél hónapja egy még át nem adott, hivatalosan építés alatt álló területen”. Állítása szerint a gyárban dolgozók arról tájékoztatták, hogy a hír feltűnése után az érintett soron történő gyártás egyik napról a másikra megszűnt, a veszélyes anyagokat kamionra rakodták, és külső raktárakba küldték. A történtekről beszámoló dolgozó azt is állította, hogy a maradék veszélyes anyagot a raktár melletti sátrakba kezdték betárolni úgy, hogy az kívülről ne tűnjön fel.

Frissítés:

A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal közölte lapunkkal, hogy munkavédelmi hatósága a mentőszolgálattól értesült a balesetről, ezt követően a munkavédelmi szakemberek a helyszínre mentek, és megkezdték a vizsgálatot.