Ami tavasszal még csak félelem volt, az mára sok helyen valósággá vált. A védőfelszerelések esetében ugyan az utánpótlással és allokációval lehetnek gondok, de sokkal jobban állunk, mint tavasszal. Amitől viszont félnünk az az, hogy a betegek elözönlik az egészségügyet és ez először kompromisszumos, majd lehetetlen helyzetet eredményez, a gyógyítás minősége romlik és ez végül a betegek életébe kerül. Ettől az állapottól karnyújtásnyira vagyunk, néhány helyen már most is ez történik – mondta a Magyar Narancsnak Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára.
Mint hozzátette, noha a kórházi ellátásra szorulók száma folyamatosan növekszik, ezzel együtt az elhunytak száma csak lassabban, ezt pedig nehezen tudjuk értelmezni. Az optimista forgatókönyv szerint lassan elérünk egy platót, de erre racionális magyarázat egyelőre nincs. Így inkább arra kell készülni, hogy a megszorítások ellenére a megbetegedések száma és a halálozás még egy ideig növekedni fog.
A vakcina kapcsán elmondta, nem az elkövetkező hetekben, hónapokban fog megérkezni az oltóanyag kellő mennyiségben. Ezért aki azt mondja, hogy a tél végére, tavasz elejére normalizálódik a helyzet, az valószínűleg túlságosan optimista. Másrészt Magyarországon van egy igen hangos oltásellenes réteg, így vannak kétségei, hogy elég magyar ember beoltatja-e majd magát ahhoz, hogy elérjük a járvány megfékezéséhez szükséges átoltottságot.
Ami az ellátórendszert illeti, számos helyen most is kompromisszumos az ellátás, de továbbra is minden beteget igyekeznek ellátni. Ugyanakkor jelezte, hogy már az első hullámban jellemző volt, hogy nincsenek ellátva a megfelelő információkkal, hogy nem látják a pontos számokat, trendeket, hogy mi történik a szomszédos intézményben, mennyire vannak leterhelve. Szerinte ebben nem léptek előre tavaszhoz képest.
A MOK által indított Realitás projekttel éppen a valós információkon alapuló valós helyzetet akarják megmutatni, hogy aztán valós segítséget kapjanak. – Egy ponton túl el kell dönteni, hogy mi az, ami még valóban a beteg javát, az összes beteg javát és a magyar társadalom javát szolgálja; és mikor végzünk csak látszattevékenységet azért, hogy elmondhassuk, mindenkit megpróbálunk meggyógyítani. És ekkor kell elővenni a morálisan ugyan nehezen megélhető és feldolgozható, de az Etikai kódex által jól szabályozott módszert, ami szerint kiválasztom azokat a betegeket, akiknek a legtöbb esélye van a túlélésre ahelyett, hogy megpróbálok mindenkit megmenteni és a túlélési arány végül sokkal rosszabb lesz – szögezte le a szakember.
Sok helyen már 6-10 beteget kell ellátnia egy szakképzett ápolónak egy intenzív osztályon, és Svéd Tamás szerint ez a szám tovább már nem növelhető.
Beszélt arról is, hogy a hozzájuk érkező visszajelzések alapján azon intenzív osztályok nagy részénél, ahol felméréseket végeztek az általuk gépi lélegeztetett betegekről, nagyon magas a mortalitási arány. Ennek az egyik okát nem tudják befolyásolni, vagyis azt, hogy a gépre kerülők jellemzően idős, alapbetegséggel rendelkező emberek, akinél ez a vírusfertőzés kétoldali tüdőgyulladást, majd gyakran trombózist, embóliát okozva nagyon nehezen túlélhető betegséggé válik.
– Ugyanakkor amikor mindenkit megpróbálunk lélegeztetőgépre tenni, nem jut elég idő és kapacitás például a betegek forgatására vagy az asepsis szabályainak betartására. Ha a gépre kerülő betegek mortalitása 80-90 százalék körül van, márpedig sajnos ilyen hírek is érkeznek, akkor, ha további gépeket állítunk be és további embereket csatolunk rájuk, akkor csak azt fogjuk elérni, hogy a személyzet teljesen kimerül, az ellátás pedig káoszba fullad. Ilyenkor megfontolás tárgyává kell tenni, hogy nem menthető-e meg több élet kevesebb beteg gépi lélegeztetésével, és ezen betegek jobb megválogatásával – fogalmazott a MOK titkára. Mint hozzátette „a cél továbbra is az, hogy a jelenleg meglévő erőforrások, köztük a szakemberek valóságra alapozott, racionális elosztásával és felhasználásával a legtöbb emberi életet menthessük meg.”
