Megdöbbentő módon szabadkőműves páholyokat támogat a Fidesz-kormány állami intézményeken keresztül az adófizetők pénzéből – állította Novák Előd, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője egy december közepi, Orbán Viktor miniszterelnökhöz címzett írásbeli parlamenti kérdésében. Szerinte a Napraforgó páholy a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Együttműködési Alap keretéből is pénzt kap arra, hogy „átláthatatlan, titkos működését tudja finanszírozni”.
„A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő páholyok a jelek szerint mégis olyan befolyást szereztek a kormányzatban, ami nemzetközi viszonylatban is kirívó szégyen” – folytatta hasonló stílusban a politikus, aki utána hosszasan részletezte a hazai szabadkőművesség történetét. Majd váratlanul a következő kérdéseket tette fel: „igaz-e, hogy Schmidt Mária (a Fidesz egyik fő ideológusa, a NER elsőszámú történésze) a Napraforgó páholy vezetője? Ha nem, akkor ki ennek a kormányzat által támogatott szabadkőműves páholynak a képviselője?” – Milyen jogi személy áll a Napraforgó páholy mögött? Az elmúlt években mekkora állami támogatást kaptak a páholyok és pontosan milyen célra? – vetette még fel Novák Előd.
A választ Orbán helyett Panyi Miklós, a Miniszterelnökség államtitkára adta meg pénteken. Eszerint a Napraforgó páholy nem civil szervezet, nem szerepel az Országos Bírósági Hivatal civil szervezetek jegyzékében, így egyébként sem részesülhet a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásából. Mint hozzátette, egyéb, a kérdésében „páholyként” definiált szervezet sem kapott támogatást a Nemzeti Együttműködési Alapból.