Népszava: szabadlábra helyezik a csengeri örökösnőt

Népszava: szabadlábra helyezik a csengeri örökösnőt

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, országgyűlési képviselő beszédet mond a Fidelitas XVIII. tisztújító kongresszusán Budapesten, a Puskás Aréna konferenciatermében 2021. november 20-án. (MTI/Kovács Tamás)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

„Letelt az a három év, ameddig előzetes letartóztatásban lehet, ezért pénteken szabadlábra helyezik a csengeri örökösnőként elhíresült P. Máriát” – értesült a Népszava az asszony ügyvédjétől, Helmeczy Lászlótól. 

A nőt 2018 őszén helyezték előzetes letartóztatásba. A vádirat szerint húsz sértettnek körülbelül 778 millió forintos kárt okozott azzal, hogy az édesapja németországi halála után neki járó nagy összegű, ötmilliárd eurós hagyatékra hivatkozva kért kölcsön. A kölcsönöket a határidő lejárta után nem fizette vissza, a 778 milliós kárból csak néhány millió forint térült meg.

A botrány kitörésekor, 2018 márciusában még Sz. Gáborné néven ismert csengeri örökösnő akkor tett szert meglehetős hírnévre, amikor kiderült, hogy egy hiteles közjegyzői okirat szerint 2013-ban elképesztő mennyiségű pénz, 4,355 milliárd euró (mostani árfolyamon 1720 milliárd forint) kezelésével bízta meg Kósa Lajost, Debrecen akkori polgármesterét, a Fidesz jelenlegi alelnökét. A politikus be is dőlt neki, a megbízás mellett született egy hiteles közjegyzői okirat arról is, hogy Mária 2,6 millió eurót akart Kósa Lajos édesanyjának ajándékozni. Kósa és P. Mária még egy svájci bankban is voltak együtt. 

Kósa Lajos először egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett az ügyben, majd azt állította, a csengeri örökösnő az állításait alátámasztó adatokat mutatott be neki, de megtévesztette őt, ezért négy év utána megszakította a kapcsolatot vele. A viszonyuk annyira megromlott, hogy egy tavaly decemberi hír szerint az „örökösnő” 2,5 millió forintos sérelemdíjat és bocsánatkérést követelt egy keresetben, mert szerinte a politikus több nyilatkozata is „személyiségi jogot sértő, rágalmazó és becsületsértő volt”.