
Február 25-én az illetékes büntetés-végrehajtási bíró engedélyezte, hogy feltételes szabadságra kerüljön a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián – írja a 444.hu a Fővárosi Törvényszéktől származó információra hivatkozva.
Bene Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház volt igazgatója 2013 márciusában támadta meg volt barátnőjét, Renner Erikát, nem sokkal azután, hogy a nő szakított vele. Megkötözte, elkábította, majd maró lúgot locsolt a nemi szervére. Hosszú éveken át húzódó eljárás után 2018-ban végül jogerősen 11 év börtönbüntetésre ítélték, és örökre eltiltották az orvosi hivatás gyakorlásától.
Bene büntetésének kétharmada tavaly tavasszal járt le, ekkor nyílt először alkalom a feltételes szabadságra bocsátására, de első alkalommal épp március 8-án, nőnapon neki kedvezőtlen döntés született. A bíróság mostani döntése értelmében szabadulását követően Bene pártfogó felügyelet alá kerül, és szigorú magatartási szabályok vonatkoznak rá. Nem veheti fel a kapcsolatot semmilyen formában áldozatával, Renner Erikával, még harmadik személyen keresztül sem üzenhet neki. Nem közelítheti meg sem a nő otthonát, sem a munkahelyét. Nem tehet közzé rá vonatkozó, rá nézve sérelmes tartalmat. Ha bármelyik szabályt megszegi Bene, visszakerülhet a börtönbe. A Bene szabadulásáról hozott döntés egyelőre nem jogerős, mert az ügyészség megtámadta. A jogerős döntést a Fővárosi Törvényszék másodfokú tanácsa hozza meg a következő hetekben.
A Magyar Hang Kultúrtáj című műsorának két hete volt a vendége Renner Erika, akivel beszélgettünk a vele történtekről és a nőket ért erőszakról, a rendőrség hozzáállásáról is. A műsort itt nézheti meg: