
Egy Újpesttel kapcsolatos előterjesztés miatt jelent meg Szabó Bálint a Fővárosi Közgyűlés ülésén – mondta el a Magyar Hang kérdésére a politikus a helyszínen. Mint beszámoltunk róla, Szabó a Fidesz frakciója mögé ült be, ez viszont a kormánypártiaknak nem tetszett, és felszólították Karácsonyt, hogy tegyen valamit a politikus kivezetése érdekében. Végül a főpolgármester negyedórás szünetet rendelt el, ám ez idő alatt sem távozott Szabó, mindössze arrébb ült. A fővárosi biztonsági szolgálatnak egyébként kivezetni nem volt joga, ezt csak a rendőrség tehette volna meg.
Szabó Bálint végül az ebédszünetben elhagyta a termet, ekkor azt nyilatkozta a Magyar Hang kérdésére, azért jött el, mert „rendszerváltó országgyűlési képviselőjelöltje Újpestnek és Angyalföldnek”. És lesz a mostani ülésen egy olyan téma, ami kifejezetten fontos a választókerület számára, az István út, illetve a Pozsonyi utca felújítása majdnem kétmilliárd forintból. Célja az, hogy ezt ma a közgyűlés megszavazza. – Emellett van egy csomó olyan ügy, például Rákosrendezőé, ahol részben a kíváncsiság, részben meg a kerület érintettsége okán a személyes motiváció, vagy az ambíció az, ami motiválta a mai megjelenésemet – mondta.
Hogy miért nem volt jó neki a közönség soraiban helyet foglalni, arra azt mondta, ő oda ült le, ahol a főjegyző széket adott, ezt a közvetítésen is vissza lehet nézni. Ám szerinte rájöttek, hogy az nem jó, mert így beleláthat Szentkirályi Alexandra laptopjába, ami őt ugyan nem érdekelte, de azért arrébb ültettek. – Ennyi történt. Nagyon túlreagálták. Szerintem Karácsony Gergely is nagyon bénán csinálta ezt a dolgot – mondta ezt azzal indokolva, hogy rendőrt hívatott rá egy magát szabadnak nevező városvezetés, „mert valaki odaül egy közgyűlésre, és ott csöndben elvan, szerintem ez abszolút túlreagálás”. – Én a Kovács Gergely-féle mosollyal értek egyet, nagyjából ennyivel kellett volna intézni ezt vagy ahogy Vitézy Dávid tette, aki meg azt találta mondani, hogy Budapest száz legfontosabb közügye közé nem tartozik bele az, hogy Szabó Bálint a Fővárosi Közgyűlés melyik padsorában ül. Szerintem semmi jelentősége nincsen a dolognak – fejtette ki.
Hogy még vissza fog-e ülni a közgyűlésre a szünet után, és ha igen, akkor hova, arra azt mondta, hogy hogyne, oda fog ülni, ahol helyet biztosítanak a számára. – Én nem kívánok rájátszani a botránypolitikusi szerepre. Ezt sikerült az elmúlt 25 évben egy párszor kivívnom, most már ideje megkomolyodnom, azt tanácsolták a barátaim is, meg az édesanyám is – fejtette ki. És hogy a mai nap hozzájárult-e a megkomolyodáshoz? – Én azt gondolom egyébként, hogy igen. Nekem meggyőződésem, hogy nem az volt botrányos, hogy én itt megjelentem, az volt botrányos, ahogyan erre egyébként elsősorban a főpolgármester úr, másodsorban a Fidesz-frakció reagált, akik miattam rendeltettek el szünetet. Sőt, a Fidesz-frakcióból történt olyan felszólalás is, ami arra biztatta a kormánypárti szimpatizánsokat, hogy ők meg akkor táncoljanak az asztal tetején főpolgármester úr előtt. Én értem, hogy ahol Szájerek vannak, meg ahol pedofil-ügyek vannak, ott ez simán belefér a Fidesznek... – mondta. Hozzátette azt is, a jelenlegi rendszer működéséről sokat elárul az, ahogyan reagáltak a különböző pártok képviselői az ő megjelenésére. – Ha másért nem, azért, hogy ezt én szemtől szembe, és a saját bőrömön megtapasztaljam, már ezért érdemes volt eljönni – zárta gondolatait.