Szabó Szabolcs: „Vékonyka a máz” az oligarcha-világon
Szabó Szabolcs (Fotó: Nagy Szabolcs)

„Ne gondoljunk a NER-ről többet, mint ami. Ha közelebbről megnézzük ezt az oligarcha-világot, gyorsan kitűnik, mennyire vékonyka a máz. A semmiből létrejött száz- meg ezermilliárdos cégbirodalmak mögött nincs szerves építkezés, zseniális ötlet, tudás, tapasztalat, csak állami megrendelés. Ha ezeket kihúzzuk alóluk, összeomlanak maguktól, s velük a rájuk támaszkodó hatalmi gépezet is” – a többi között erről beszélt a Népszavának adott interjúban Szabó Szabolcs, aki a napokban bejelentette, hogy 2026-ban, három győzelem után negyedszer ismét indul a választáson az újrarajzolt 9. országgyűlési egyéni választókerületben.

Szabó Szabolcs szerint meg kell nézni a legújabb közvélemény-kutatási adatokat, azok mind a kormánypárt markáns visszaesését jelzik. Ha ez a trend megmarad, akkor reális esély van a kormányváltásra. De a különféle módszertani problémák miatt nem árt ezzel óvatosan bánni. S ne feledjük, hogy 2021-ben az előválasztások idején, szintén reménykeltőnek tűnt a helyzet, azután mégsem a várt eredmény hozta a voksolás – mondta. Szerinte a tanulság az, hogy nem választástechnológiai stratégiákat kell gyártani, hanem politizálni kell. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy ellenzéki győzelem esetén sem biztos, hogy kell nekünk egy újabb egypárti kétharmad. „A demokrácia szempontjából sokkal jobb, ha a táboron belül is folyamatos egyeztetésre van szükség. A könnyű hatalom elkényelmesít és rosszra csábít. Másrészt kissé túl van az misztifikálva, hogy kétharmad nélkül a Fidesz két hónap alatt felmorzsolja az ellenzéki kormányt. Vannak erre a helyzetre jól működő hatalomgyakorlási technikák”.

– A Tisza jól teszi – mondja Szabó Szabolcs –, hogy a vidéket járva a Fidesz bázisát jelentő településeken szervez akciókat látványosan erodálva a kormánypárt támogatottságát, erősítve a saját szavazótáborát. A Momentum és Hadházy Ákos pedig jól teszi, hogy Budapesten a gyülekezési törvény módosítása ellen lép fel, hiszen itt már nem arról kell meggyőzni az embereket, hogy az ellenzékre szavazzanak, itt már azt kell megmutatni, hogy mit tennének másként”. Mindenki végzi a dolgát és nem azzal foglalkozik, hogy ki hol lép vissza, ki kivel szövetkezik. Hozzátette ugyanakkor: „Tök jó, amit a Tisza csinál a kormányváltás érdekében, de ebbe nem kell, hogy beletartozzon a többi ellenzéki párt sározása”.