Szabó Tímea: Én szám szerint 133 űrhajóst szeretnék az űrbe küldeni
Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője felszólal napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. április 6-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Lakonikus Facebook-bejegyzésben reagált Szabó Tímea Szijjártó Péter pénteki videójára, amelyben a külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt, 2024-ig egy nemzetközi kutatási program keretében, az amerikaiakkal közösen egy magyar űrhajóst küldenek fel a Nemzetközi Űrállomásra.

A Párbeszéd társelnöke a bejelentésre azt írta: „Szijjártó szerint 2024-ben magyar űrhajóst küldünk az űrbe. Én szám szerint 133-at szeretnék.”

Szijjártó szerint a programban az amerikai űrhivatal, a NASA egyik stratégiai partnerével működnek majd együtt, ami arra szakosodott, hogy műszereket, fejlesztéseket űrkörülmények között is tesztelni lehessen. A tárcavezető azt nem árulta el, pontosan melyik cégről van szó. Alapvetően telekommunikációs, sugárzásmérő, földmegfigyelő eszközökről van itt szó Szijjártó szerint.

Szijjártó Péter: Ismét lesz magyar űrhajós
Magyar Hang

Szijjártó Péter: Ismét lesz magyar űrhajós

A külügyminiszter szerint erre 2025-ig sor került. A magyar asztronauta amerikai együttműködéssel fog eljutni a Nemzetközi Űrállomásra.

Ezért a kormány most elfogadott egy 99 millió dolláros űripar fejlesztési programot, amiben magyar űripari vállalatok, magyar egyetemek kutatói működnek együtt, tizenkét eszközfejlesztési programban és nyolc tudományos kísérletben, mondta a külügyminiszter. És ennek a programnak a végén lövik fel a magyar kutatóűrhajóst az ISS-re, oda, ahol ezekkel a fent említett eszközökkel kísérleteket, tudományos munkákat végezhet.