
Szakadó esőben indult el a a Tisza Párt népszavazási akciója, a Nemzet Hangja egy a Széll Kálmán téren felállított standon, ahol már kora reggel meglehetősen sokan gyűltek össze, hogy kitöltsék a szavazólapokat. Ezek lezárt urnákba kerülnek, A Széll Kálmán téren föltűnt a II. Kerületi Tisza Sziget táblája – ők nyilvánvalóan részt vettek a szervezésben.
Az eseményen Magyar Péter arról beszélt, hogy nem kell kidobni 7-8 milliárd forintot egy nemzeti konzultációra, ráadásul az általuk indított kezdeményezés valódi kérdéseket tartalmaz, szemben a kormány álkonzultációival. Magyar a Fidesz-szavazókat is arra buzdította, hogy töltsék ki a Nemzet Hangját, s a Tisza párt elnöke úgy fogalmazott: „Veletek közösen szeretnénk a következő kormány alapjait letenni”.
Arra szólította a fiatalokat is, hogy szavazzanak, mert ez „elsősorban a ti jövőtökről szól”. Kiemelte, hogy a 16. évüket betöltők már szavazhatnak. Magyar Péter azt is elárult,a hogy országjárásra indulnak, ennek egyik első terepe Jász-Nagykun-Szolnok megye lesz, még ma, holnap pedig Heves megyébe és Nógrád megyébe mennek.
Valójában, ahogy arról már beszámoltunk, nem is népszavazásról van szó, hanem egy online és személyesen is kitölthető, a nemzeti konzultációra hasonlító kérdéssort állított össze a Tisza Párt.
Magyar Péter korábban azt közölte: az a már több százezer ember, aki elvégezte az előregisztrációt, hétfőn kap tájékoztatást a hozzájuk legközelebbi szavazópontról. Reggel 8 órától több ezer önkéntesük megkezdte a kitelepüléseket szerte az országban, hogy személyesen is elmondhassa a véleményét minden 16 éven felüli magyar állampolgár. Azt ígérik, hogy a következő három hétben 2385 településen 7418 kitelepülést tartanak, de remélik, hogy a folyamat végére elérik azt, hogy mind a 3155 magyar településre eljussanak.
Az online szavazás reggel 6 órakor indult, és kétfaktoros hitelesítéssel működik majd a visszaélések kiszűrése érdekében. A rendszer működéséről azt lehet tudni, hogy „először emailen érkezik a visszaigazoló kód, majd egy sms-ben. Személyesen csak személyazonosító okmány felmutatásával lehet szavazni. Csak egyszer lehet szavazni. További szavazást a rendszer nem engedélyez”.
Egy két óra alatt már több mint tízezer szavazat érkezett és több százezren töltötték ki az előzetes regisztrációt – számolt be utóbb, sajtótájékoztatón Magyar Péter. Hozzátette, az online felületen térképen lehet követni, mikor, melyik településen lehet személyesen voksolni.
A Tisza párt elnöke szerint valójában fideszes bábokból áll a Nemzeti Választási Bizottság és a Kúriával kapcsolatban is vannak kérdőjelek, ezért ma Magyarországon lkényegében nem lehet népszavazást tartani, kicsit el van maradva Magyarországon a képviseleti demokrácia képviseleti része. Magyar Péter közölte, a 12+1 kérdés egyikének esetében sem fogja elmondani, ő mit gondol, mire szavazott, mert felnőttként szeretné kezelni a magyarokat, nem úgy, ahogy azt a nemzeti konzultáció teszi.
Magyar felhívta rá a figyelmet, hogy bizonyos kérdések módosultak a korábban közzétetthez képest: a nyugdíjas SZÉP-kártya ötletét például kibővítették, nem csak élelmiszerre, gyógyszervásárlásra és egészségmegőrzésre lehetne fordítani az azon lévő összeget, hanem pihenésre is.
– Azért került ez a kérdés a Nemzet Hangja kérdései közé, mert felháborítónak tartjuk, hogy Ukrajna uniós csatlakozásáról véleménynyilvánító népszavazást kezdeményezett a kormányfő, ami óriási költséget jelent, miközben a magyar költségvetés helyzete rossz – indokolta a helyszínen a Magyar Hangnak Tarr Zoltán, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője, hogy miért tették be a kérdések közé az Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatos dilemmát. Szerinte a Nemzet Hangja-szavazás alkalmas arra, hogy „megspórolják” azt a hétmilliárd forintot, amit a saját kezdeményezésű véleménynyilvánító szavazásra költene a kormány.
Tarr Zoltán a Magyar Hangnak azt mondta: a Tisza kormányra kerülve iránymutatásnak tekinti majd az eredményt, akkor is, ha a nemek lesznek többségben. Arra a kérdésre, hogy nem okozna-e ez feszültséget okozni a Tisza európai pártcsaládjával, az Európai Néppárttal, azt válaszolta: a Néppártban megoszlanak a vélemények Ukrajna uniós csatlakozásáról, másrészt hosszú, évtizedekben mérhető folyamatról van szó.
Jelenleg viszont Tarr Zoltán szerint az a helyzet, hogy „lejátszott meccs” Ukrajna csatlakozásának kérdése, azt Magyarország kormánya támogatta, és nem kérdezte meg erről a választókat, amikor lehetőség volt rá.
– Jelenleg az a jogi helyzet, hogy az Európai Unió megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat. Amikor ez a helyzet valóban előáll, akkor majd minden országnak lehetősége lesz Ukrajna csatlakozásával kapcsolatban döntést hozni – mondta.
Ugyanakkor szerinte Ukrajnának sem az a legnagyobb problémája jelenleg, hogy tagja lesz-e az uniónak, és megfelel-e az ezzel kapcsolatos feltételeknek, hiszen az ország a túléléséért küzd, és az erőforrásait vélhetően nem az uniós csatlakozási feltételeknek való megfelelésre akarja fordítani.
Ezekre a kérdésekre lehet március 24-től április 11-ig válaszolni:
Egyetért-e Ön azzal, hogy évi maximum 200 ezer forint értékben Nyugdíjas Szép-kártyát vezessünk be, amely élelmiszerre, gyógyszervásárlásra és egészségmegőrzésre fordítható?
Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyszerek áfakulcsa 0 százalékra csökkenjen?
Egyetért-e Ön azzal, hogy az állam ne fordíthasson költségvetési forrásokat magánegészségügyi beruházások támogatására, és évente minimum 500 milliárd forint extra forrást biztosítson az állami egészségügyi rendszer fejlesztésére?
Egyetért-e Ön azzal, hogy a visszaszerzett nemzeti vagyont oktatásra, egészségügyre és vidékfejlesztésére fordítsuk?
Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészséges élelmiszerek áfakulcsa maximum 5 százalék legyen?
Egyetért-e Ön azzal, hogy a személyi jövedelemadó (szja) egységesen 9 százalékra csökkenjen?
Egyetért-e Ön azzal, hogy újra bevezetésre kerüljön a korábbi területeken a kata adózási forma?
Egyetért-e Ön azzal, hogy az 5 milliárd forintos vagyon felett extra adófizetési kötelezettség kerüljön megállapításra?
Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország az Európai Unió és a NATO tagja maradjon?
Egyetért-e Ön azzal, hogy egy miniszterelnök két ciklusig, maximum 8 évig tölthesse be a pozícióját?
Egyetért-e Ön azzal, hogy az önkormányzatok visszakapják a hatásköreiket, intézményeiket és forrásaikat az oktatási, egészségügyi és szociális területen.
Egyetért-e Ön azzal, hogy a miniszterelnök fizetése maximum 2,5 millió forint legyen, és az országgyűlési képviselők jövedelme a felére csökkenjen?
+1 Támogatja ön, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen?
.