Milliárdos balatoni birtokokkal bővült a honvédelmi miniszter vagyona
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság teljes mûveleti képessége elérésének alkalmából tartott ünnepségen Székesfehérváron 2025. február 10-én (Fotó: MTI/Vasvári Tamás) - Fotó: Vasvári Tamás

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter megvásárolta a balatoni panorámás egykori Tölgyes Kúriát, majd pár hónappal később megvette a mellette lévő Nagy és Nagy Borászatot és a hozzá tartozó üzemet – tudta meg a 24.hu

A portál hozzátette, hogy hosszú évekkel ezelőtt mindkét terület a honvédelmi miniszter családjáé volt, így gyakorlatilag visszaszerezte azokat. Hogy mennyiért, azt nem tudni, de az ingatlanok piaci értéke milliárd felett lehet.

Az a miniszter vagyonnyilatkozatából már kiderült, hogy 2023 novembere óta 45 ezer négyzetméterrel, vagyis négy és fél hektárral gyarapodott balatoni ingatlanvagyona. A politikusoknak viszont nem kell beszámolniuk arról, hogy egy-egy településen pontosan hol szereztek területet, így gyakran az sem kerül nyilvánosságra, hogy konkrétan mit vásároltak. Szalay-Bobrovniczky Kristóf sem közölte a nyilvánossággal ingatlanszerzésének részleteit, vagyis mindeddig csak annyit lehetett tudni, hogy megvásárolt 2023-ban egy 14 ezer négyzetméteres kivett majort, 2024-ben pedig egy közel 20 ezer négyzetméteres ipartelepet Badacsonytomajon, egy 1 hektáros kivett üzemet Káptalantótiban, és 2124 négyzetméternyi szőlőterületet Káptalantótiban.

Mint a 24.hu megjegyezte, a Tölgyes Kúriát az 1880-as években a honvédelmi miniszter dédapja, Szalay Bálint vette meg. Ez a második világháború után került ki a család vagyonából. A borászat birtokát pedig 1885-ben vette meg Szalay. A honvédelmi miniszternek egyébként a vagyonnyilatkozata szerint nyolc ingatlana, Lexusa, több mint egy milliárd forintnyi megtakarítása, kaszinói és céges érdekeltségei vannak.