
Tíz éve ugyanazzal a tematikával és ütemezéssel, szigorú protokoll szerint zajlanak a kiképzések Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint. A honvédelmi miniszter ezzel a pénteki újdörögdi baleset miatt őt és a kormányt ért bírálatokra reagált. A politikus szerint a kritikák arról szólnak, hogy „a politikai kalandorok egy szerencsétlenséget akarnak nyilvánvalóan öncélú haszonszerzésre felhasználni”.
Szalay-Bobrovniczky részletezte, mire szolgál az Adaptív Védelem Program, megjegyezve: az elmúlt évek háborús konfliktusai is rámutattak, hogy a védelmi képességek és feladatok sikeres végrehajtása nemcsak a katonákon múlik, és a cél az ország nemzeti ellenálló képességének erősítése. A program elmondása szerint azért jött létre, hogy a közigazgatásban dolgozók és a Magyar Honvédség állománya a hatékonyabb együttműködés érdekében közelebbről megismerje egymás tevékenységét. A politikus kiemelte, a képzés teljes mértékben önkéntes, az arról szóló tájékoztatást több tízezer tisztviselő kapta meg, és végül 184-en döntöttek a részvétel mellett.
A gyakorlati programban végül 72-en vettek részt, a cél itt egy komolyabb katonai tudás átadása, a résztvevők pedig végül tartalékos katonává válhatnak, a végén pedig katonai esküt tehetnek. Szalay-Bobrovniczky kijelentette, hosszú évek óta ez volt az első baleset, egyúttal fájdalmas tragédia. Az éles kézigránátdobás és éleslövészet az alapkiképzés része, ezekre a képzés negyedik hetében kerül sor, és a kézigránátdobás csak akkor marad el, ha az alakulat nem megfelelően felszerelt a képzés időszakában. Mint írta, a katonai alapismeretek szerves részét képezi a kézigránát használata.
Az újdörögdi balesetről, melyben egy 29 éves nő karjait leszakította a kézigránát, azt írta: a baleset körülményeinek vizsgálata több hatóság bevonásával, azonnal megkezdődött, a kormányzati tisztviselők részére szervezett felkészülést pedig haladéktalanul felfüggesztették. A program azok számára folytatódik, akik részt kívánnak benne venni.
„A súlyos balesetet szenvedett kormánytisztviselő hölgynek és a kiképző katonának minden támogatást megadunk, számíthatnak ránk. Mindenkit, aki önkéntesen csatlakozik a Magyar Honvédséghez a legnagyobb hála és elismerés övez, mert ők a legnemesebb szolgálatra vállalkoznak, amely során mindennap életüket és épségüket kockáztatják a haza védelme érdekében!” - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf.