Százmilliókat adott az amerikai védelmi minisztérium a Pázmány Péter Katolikus Egyetemnek
A Pázmány standja az Educatio kiállításon. (Forrás: Facebook)

Az amerikai kormány kiadásait listázó hivatalos oldal, az USAspendig.gov szerint a magyar kormány retorikájában „guruló dollároknak” nevezett amerikai támogatások legnagyobb hazai nyertese meglepő módon a Pázmány Péter Katolikus Egyetem: 2010 óta az amerikai adófizetők összesen 766 ezer 990 dollárral támogatták a jelenlegi magyar kormány egyik kedvenc oktatási intézményét. Ez mai árfolyamon több mint 300 millió forintot jelent.

Még meglepőbb, hogy a támogatásokat kizárólag a Department of Defence, vagyis az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma adta – a DoD felel az öt amerikai fegyveres szolgálat, vagyis a hadsereg, a haditengerészet, a tengerészgyalogság, a légierő és az űrerő működtetéséért. 2022 novemberében a minisztériumnak több mint 1,4 millió aktív szolgálatot teljesítő egyenruhás személyzete volt, emellett 778 ezer nemzetőr és tartalékos, végül pedig 747 ezer civil alkalmazott.

A Pázmány Péter Katolikus egyetem a kormányzati honlap adatai szerint 2010 óta kap rendszeresen pénzt az amerikai védelmi minisztériumtól: az első évben 120 ezer dollárt, 2021-ben, az eddigi utolsó utalás évében 183 ezer 594-et. A jogcím, ami alapján kapják a támogatást: „az oktatási intézményekben, nonprofit és egyéb kutatóintézetekben folyó olyan alap- és alkalmazott kutatások és technológiák támogatása és ösztönzése, amelyek a haditengerészeti műveletek javításában kiemelkedő potenciállal bírnak, valamint a jövő kutatóinak képzése és motiválása a tudományos és mérnöki tudományágakban.”

A Pázmány amerikai finanszírozású legutóbbi kutatása a honlap szerint 2023. április 24-én zárult.