Szél Bernadett: Pofátlan az ügyészség döntése, Strasbourghoz fordultunk

Szél Bernadett: Pofátlan az ügyészség döntése, Strasbourghoz fordultunk

A köztévé székházából kidobják Szél Bernadett és Hadházy Ákos képviselőket (Fotó: Facebook/Szél Bernadett)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az ügyészség hétfőn jelentette be, hogy az országgyűlési képviselők az MTVA épületében nem hivatalos személyként jártak el, ezért velük szemben hivatalos személy elleni erőszak nem valósult meg. Ezzel szemben a vádhatóság úgy látja, a közérdekű üzem működése megzavarása bűntettének kísérlete és más bűncselekmények gyanúja állapítható meg, ezért a mai napon ismeretlen tettes ellen nyomozást rendeltek el. A döntésről Szél Bernadett független országgyűlési képviselőt kérdeztük.

– Az ügyészség honlapján közölte, hogy az országgyűlési képviselők nem hivatalos személyként jártak el az MTVA épületében, így sérelmükre bűncselekmény nem valósult meg. Másra számított?
– Teljes pofátlanság ez a mai döntés, nem véletlenül szerepel az öt pontunk között, hogy független igazságszolgáltatást követelünk. Mi a közmédia épületében felmutattuk a képviselői kártyánkat, elmondtuk, mit szeretnénk, ezután engedtek be minket. A helyzet már miattuk eszkalálódott, teljesen abszurd volt, ahogy eljártak. A videófelvételen jól látszik, ahogy a biztonsági őrök eljártak a képviselőkkel szemben, erőszakot ők alkalmaztak, nem pedig mi. A feljelentést én tettem, Hadházy Ákos pedig a társfeljelentő, az ügyünk Strasbourgnál van.

– Mit várnak, ott milyen eredmény fog születni?
– Azt reméljük, nekünk adnak igazat, miután jól látszik, hogy a magyar ügyészség függetleségének hiánya miatt korrekt eljárásra nem számíthatunk.

Az erő mint elv | Magyar Hang

Döbbenetes látványt nyújtanak azok a képsorok, amelyeken Varju László országgyűlési képviselőt kidobják az MTVA székházából.

– Nem tereli el mindez túlságosan a figyelmet a túlóratörvényről, ami ügyében az év végén tüntetni kezdtek?
– Nem mondanám, a propaganda minden hazugság melegágya. Emellett küzdünk tovább a rabszolgatörvény ellen, épp most egyeztettünk összellenzéki szinten a MÁV vezetésével, arról tájékoztattak minket, hogy a cég nem tervezi alkalmazni a rabszolgatörvényt. Mi pedig az ügyészséghez megyünk szerdán tüntetni, mert fontos, hogy kifejezzük a véleményünket. Persze a Fidesz nyilván annak örülne, ha otthon ülnénk, és semmit nem csinálnánk, de ezt az örömöt nem fogjuk megadni neki.

– Jogilag megállhatja a helyét, hogy önök nem hivatalos személyként jártak el?
– Szó nincs arról, hogy mi csak simán besétáltunk volna az épületbe. Mi felmutattuk az igazolványunkat, és azzal, hogy beengedtek minket, elismerték: az országgyűlési törvény alapján szabad bejárást kell nekünk biztosítaniuk. Nem magánemberként voltunk ott, ez nyilvánvaló. Egyébként semmilyen papírt nem láttam a döntésről, a sajtóból értesültem az ügyészség bejelentéséről.

Köztévés vezető Széléknek: Tökéletesen jónak tartom a közmédia híradóit | Magyar Hang

Kedd reggel lement Hadházy Ákoshoz és Szél Bernadetthez Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. igazgatója. A képviselők a köztévé M épületében töltötték az éjszakát, közben folyamatosan vették őket a köztévé operatőrei. A Dobossal folytatott majdnem egyórás beszélgetést Szél Bernadett élőben közvetítette.

– Mit gondol ifj. Lomnici Zoltán azon érveléséről, hogy miután önök a „jogszerűtlenség talaján” álltak, ezért kevésbé hivatkozhatnak önökkel szembeni jogszerűtlenségre?
– Ifjabb Lomnici Zoltán a Fidesz embere, nyilván aszerint nyilatkozik, amit tollba mondanak neki. Ez ki is derült abból a felvételből, ami a sajtószámára kiszivárgott. Azt pedig mindenki tudja, hogy az országgyűlési törvény feljogosít bennünket az épület bejárására, ellenőrzésére.

– De nincs szó arról, hogy olyan helyiségekbe akartak bemenni, ahova nem mehettek volna képviselőként sem?
– Mi illetékes emberekkel szerettünk volna tárgyalni, ezért voltunk ott, nem mi tehetünk róla, hogy nem volt képes senki megjelenni. A biztonságiakat is úgy küldték ránk. A helyzet miattuk eszkalálódott.

Papp Dániel: ha nem tetszik valami, tegyenek panaszt | Magyar Hang

Írásban válaszolt Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója Hadházy Ákos 11 kérdésére. A független országgyűlési képviselő tegnap tette közzé kérdéseit a Facebook-on, amelyek a közmédia eddigi hírhamisításait firtatják. Az intézmény vezetője tegnap küldte el válaszait Hadházynak, aki azokat szintén a közösségi oldalon tette közzé.

– Hadházy Ákossal együtt nemrég újra bementek a közmédia épületébe, és az Európai Ügyészségért való aláírásgyűjtés kapcsán szerettek volna társadalmi célú hirdetést feladni. Többen viszont úgy vélték, hogy ez már csak halvány utánérzés volt, és inkább valami új ötlettel kellett volna előállniuk. Erről mit gondol?
– A nyomást fenn kell tartani, hogy a Fidesz érezze, nem csinálhat azt, amit akar. Mi, politikusok ezt úgy érhetjük el, ha olyan helyzeteket hozunk létre, amikben a párt megmutatja az igazi arcát. Ez történt Papp Dániel esetében is, akitől fontos új információkat tudtunk meg, miként Dobos Menyhérttől is. Egem sem azért választottak meg, hogy szomorúan nézzem csak, ahogy szétszedik az országot. Jól látjuk, hogy ők a közintézményekből safe space-t, azaz biztonságos helyet akarnak létrehozni, de ezt mi nem fogadhatjuk el.

– Tervezik, hogy visszamennek?
– Mindent meg fogunk vitatni egymás között, de most a következő napirendi pont a szerdai tüntetés lesz.