Szén-monoxid mérgezésben meghalt egy személy egy Csongrád-Csanád megyei tanyán

Szén-monoxid mérgezésben meghalt egy személy egy Csongrád-Csanád megyei tanyán

A katasztrófavédelem egyik terepjárója. Képünk csak illusztráció! (Fotó: Globetrotter19/Wikipedia)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Szombat kora délután érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Ruzsán egy tanyaépületben erős gázszagot lehet érezni és rosszul lett valaki. A szomszéd jelezte az esetet, aki bement és szellőztetni kezdett – írta közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Beszámolójuk szerint egy tűzoltóegység vonult az ötven négyzetméteres tanyaépülethez, ahol a nyitott ablak mellett is kimutatták a mérgező szén-monoxidot. „Az épületben azért keletkezhetett szén-monoxid, mert egy gázpalackra kötött gázégő működött és minden nyílászáró csukva volt. Az épület lakóján már nem lehetett segíteni” – jelentették.

Mint az esettel kapcsolatban megjegyezték: akkor keletkezik szén-monoxid, amikor a nyílt láng környezetében nincs elég oxigén és tökéletlen égés jön létre. A szén-monoxidnak nincs szaga, a szomszéd azért érzett gázszagot, mert a szén-monoxid-mérgezést okozó tökéletlen égést követően idővel kialudt a gázégő lángja és tovább áramlott a palackból a gáz. „Ha nyílt láng van az épületben – akár fűtés, akár vízmelegítés miatt – a levegő-utánpótlást biztosítani kell, különben szén-monoxid keletkezik” – hívta fel a figyelmet közleményében az OKF.