Szent-Iványi István: Karácsony most megtette, amit megkövetelt a haza
(Fotó: Magyar Hang/Végh László)

„Karácsony Gergelyt még ellenzéki szereplők is gyakran bírálják: puhának, határozatlannak, tutyi-mutyinak, megalkuvónak nevezik. Itt az ideje, hogy most mélyen megemeljük a kalapunkat előtte” – írja a Pride másnapján Szent-Iványi István külpolitikus, a Connect Europe Egyesület elnöke.

„Amikor a kormány egy alkotmányos alapjogot, az egyenlő méltóság és az állampolgári jogegyenlőség elvét akarta disznószaros csizmájával sárba tiporni, Karácsony bátran szembeszállt ezzel, felvette a kesztyűt, beleállt ebbe a fontos, Magyarország becsületéért folytatott küzdelembe, megingás nélkül végigcsinálta – és ami a politikában nagyon fontos: győzött! Nekünk a történelmünk folyamán heroikus küzdelemben elbukott sok nagyszerű hősünk van, de fontos, hogy legyenek győzteseink is. Ő most egyértelműen az” – véli a volt diplomata, aki szerint Karácsony példát mutatott és kiállt a barikádra. „Akkor sem ijedt meg, amikor börtönnel fenyegették, zsarolták, pitiáner politikai nimolisták gyalázták, ócsárolták. Köszönjük Karácsony Gergely! Most megtetted, amit megkövetelt a Haza!” – írja a Connect Europe elnöke.